Ez felér egy komoly szakmai elismeréssel is, hiszen igazi „bizalmi ágazatról” van szó. Először történt meg 35 éve, hogy ezt a szigorú biztonsági rendszabályok között végzendő, szakmailag is igényes munkát külső cégre bízta a Pénzjegynyomda. A Jánosik szakemberei már három éve takarítják a Magyar Nemzeti Bank budapesti központját, most pedig elnyerték a debreceni és a székesfehérvári kirendeltségek takarításra kiírt pályázatát is. Aki egy kiadós otthoni rendrakás után végighúzza az ujját a könyvespolcon és poros lesz a keze, az tudja igazán, hogy takarítás és takarítás között óriási minőségi különbségek lehetnek. A Jánosik és Társai Kft. az elsők között – még 1998-ban – vezette be az ISO 9001:2000 szabvány szerinti minőségbiztosítási rendszert, és alkalmazza azóta is folyamatosan. A napokban sikeresen teljesítettek egy újabb szigorú minősítést, ami leegyszerűsítve „a minőségbiztosítási rendszer minőségbiztosítását” jelenti. A cég ez évi terveibe 2,2 milliárd forintos bevétellel számol, és elsősorban minőségi, komplex szolgáltatásaival szeretne a versenytársak közül kiemelkedni – mondotta Jánosik Lajos, a cég vezetője.
Szakjogász: Nem igaz, hogy a javítóintézet a börtön egy formája
A kormány a nemzetközi gyermekjogi normákat és a hazai joghagyományt is megsérti azzal, hogy a javítóintézeteket összemossa a börtönökkel, holott a javítókban nem bűnözők, hanem traumatizált gyerekek élnek – mondta lapunknak Katonáné Pehr Erika, a Gyermekjogi Civil Koalíció vezetőségi tagja.
