Gorbacsov szerdán jelentette be, hogy Alekszandr Lebegyev dúsgazdag üzletember-képviselővel együtt vették meg a hetente kétszer megjelenő ellenzéki újság részvényeinek majdnem a felét. A részvények 51 százaléka, vagyis többsége azonban továbbra is a szerkesztőség tulajdonában marad. Gorbacsov szerint így a Novaja Gazeta megtartja kreatív jellegét, és továbbra sem feledkezik meg a vélemények sokféleségétől.
Hangoztatta azt is: társával nem óhajtja a lapot saját igényeihez, nézeteihez igazítani. Dmitrij Muratov, a lap főszerkesztője ugyancsak úgy vélte, hogy Gorbacsovnak, aki még a szovjet időben a sajtószabadság megteremtésének élharcososa volt, és a korrupció kérlelhetetlen ellenségének számító Lebegyevnek beszállása az újság tulajdonlásába nem csorbít a szerkesztőség függetlenségén.
A Novaja Gazeta egyebek között a korrupciós ügyek felgöngyölítésével és a csecsenföldi eseményekkel kapcsolatos írásaival vált közkedveltté. Gorbacsov szerint a lapot szeretnék hetente háromszor, majd naponta megjelentetni, 2007-től pedig új, nagyobb formátumban kiadni.
Önálló minisztérium, szuperkórházak, az OMSZ új pályára állítása - így gyógyítaná meg a Tisza a beteg magyar egészségügyet
Kiderült, hogyan képzeli a Tisza Párt a szakemberhiány enyhítését, az alapellátás, a kórházak és a mentőszolgálat reformját és a várólisták csökkentését. Magyar Péterék mindenki számára elérhető, ingyenes és magas színvonalú egészségügyet ígérnek, és azt is, hogy minden vidéki kórházat megtartanak.
