Üzleti tippek

Csinálja az, aki ért hozzá!

Az éles piaci versenyben mind elterjedtebb gyakorlat a főtevékenységen kívül eső feladatokat külső cégekre bízni. A kkv-knak is érdemes elgondolkodniuk az outsourcingon.

Az erőforrás-kihelyezésben rejlő legnagyobb előnyök között a költséghatékonyság növelését és a piaci eseményekre való gyors, rugalmas reagálás képességét szokták kiemelni. Az a vállalat, amely alaptevékenységére tud fókuszálni, és mentes a nagyvállalatokra jellemző kiterjedt adminisztráció nehézkességétől, túlszabályozottságától, többnyire hamarabb tud felelni a piac kihívásaira. Ez pedig olyan értéknövelő tényező, amely jelentős mértékben meghatározhatja egy gazdasági társaság versenyképességét és piaci jövőjét.

Az éremnek persze két oldala van, érdekes módon az erőforrás-kihelyezés potenciális hátrányai között is ugyanezt az érvet szokták szakértők felemlegetni: a nagyobb vállalatok kiterjedt szabályozási rendszere nélkül, úgymond, a cégek többnyire kiszolgáltatottabbá és sérülékenyebbé válnak a kiegészítő tevékenységet végző szolgáltatókkal szemben. Az igazság valahol a két állítás között lehet, megbízható szolgáltató választásával, alaposan átgondolt stratégia és szerződés kidolgozásával az üzleti kockázatok megfelelően kezelhetők.

A vállalati erőforrások egy részének kihelyezése mindenesetre alighanem jó üzlet. A világban dinamikusan növekszik az outsourcingpiac szereplőinek száma és a kontraktusok értéke.

Kulcs a fejlesztésben: informatika

Napjaink gazdálkodó szervezeteinek üzleti sikerességében meghatározó az informatikai csúcstechnológiák alkalmazása. A magas hozzáadott szakmai tudást igénylő területeken, amennyiben ez távolabb esik a cég főtevékenységétől, érdemes elgondolkodni az erőforrás-kihelyezés valamelyik formáján.
A leggyakoribb kihelyezési technikák közé tartozik, amikor egy szolgáltató cég átveszi a vállalati informatikai infrastruktúra üzemeltetésének egy részét (például: informatikai biztonsággal kapcsolatos területek, illetéktelen behatolás elleni védekezés) vagy teljes egészét. A speciális szakmai ismereteket feltételező különleges vállalati informatikai adatbázisok, komplex rendszerek átadása felkészült külső szakmai partnernek nemcsak az infrastruktúra-üzemeltetési, hanem -fejlesztési terhek jelentős járulékos csökkentését is magával vonja.

A vállalatok belső IT üzemeltetési részlegei többnyire túlterheltek, és szinte alig vagy sohasem állnak olyan a magas szakmai szinten, mint a nagy fejlesztőcégek speciális ismeretekkel felvértezett szakemberei. (Ez nem is feladatuk.) Megfelelően felkészült szakembergárda esetén a külső szolgáltató szakmai kompetenciája a költségek csökkentése mellett a szolgáltatói minőség javulását is előidézheti.

A hazai cégek mind nagyobb számban ismerik fel az informatikai erőforrás-kihelyezésben rejlő előnyöket. A hazai piac jelentős bővülési potenciált hord magában. Egyre több informatikai vállalkozás fordul a kkv-k felé.

Ma már az sem ritka, hogy egy-egy szervezet a teljes informatikai rendszer üzemeltetését külső szolgáltatók hálózatára bízza. Az erőforrás-kihelyezés piacán belül is észrevehető a további specializálódás és az alvállalkozói körök megjelenése. A hétköznapi gyakorlatnál maradva: mind gyakoribb, hogy a vállalatirányítási rendszert például a szoftvert legyártó és testre szabottan telepített cég szakemberei végzik, a helyi kliens munkaállomások karbantartását egy másik vállalkozás, egy harmadik cég pedig az internetes biztonság kialakításáért és fenntartásáért felelős. A huszonegyedik század kis- és közepes méretű vállalatai a multinacionális cégek világot átszelő hálózatához hasonlóan így válhatnak idővel lassan egy hatalmas integrált networkrendszerré.

Pénzügyi szolgáltatások

Az informatikai területek mellett a különféle pénzügyi szolgáltatások kihelyezése is igen elterjedt. Az érdeklődő vállalatok ma már bő kínálatból válogathatnak. A kihelyezési formák között megtalálhatjuk a teljes pénzügyi területek kihelyezését éppúgy, mint az egyes részfeladatok, például bérszámfejtés, könyvelői tevékenység átadását külső üzemeltető partnernek, illetve akár a pénzügyi tervezést (üzleti tervezést) segítő háttértámogatói munka elvégzését.

A vállalatot érintő pénzügyi szolgáltatások kihelyezése során kulcsfontosságú a stabil, megbízható és nagy szakértelemmel dolgozó üzleti partner kiválasztása. A vállalatot érintő stratégiai (szenzitív) pénzügyi információk külső kézbe adása során különösen fontos a megbízható szolgáltató kiválasztása, hiszen ki szeretné, hogy forgalmáról és teljesítményéről a konkurencia pontos információkat szerezzen. Számos cég éppen a biztonsági kockázatok miatt ódzkodik az erőforrás-kihelyezés ilyen formájától.

Humánerőforrás-menedzsment

Mind gyakrabban találkozhatunk azzal, hogy közepes méretű vállalkozások csökkentik saját humánerőforrás-részlegük kapacitását, egyes részfeladatokat (új munkaerő keresése, előszűrés, kiválasztás) személyzeti tanácsadó cégeknek adnak ki. Ennek egyik legnagyobb előnye, hogy a személyzeti tanácsadóknak, független piaci szereplőként, többnyire objektív rálátásuk van a munkaerőpiac adott szegmensének pillanatnyi helyzetére, helyesen tudják meghatározni az elérhető humán erőforrások piaci értékét, munkájuk pedig mégis a cég erőforrásaitól függetlenül történik. Az előszűréssel kapcsolatos feladatok elvégzését követően a végső szót természetesen a megbízó mondja ki.

A tehermentesítéssel egyébiránt mindenki jól járhat: a személyzeti tanácsadók korrekt szakmai kapcsolat kialakításával stabil alapokra helyezhetik hosszú távú működésüket, az alkalmazó cég humánerőforrás-osztálya pedig külső hatékony, flexibilis szakmai segítséget kap feladatai elvégzéséhez. Ennek köszönhetően több energiája marad a vállalat belső életét érintő operatív feladatok megoldására.

Biztonsági szolgáltatások

Megjegyezni sem lehet már a fizikai biztonsággal, őrzés-védelemmel foglalkozó vállalkozások piacának kisebb-nagyobb szereplőit. Elegendő körbenéznünk az őrzés-védelem, vagyonvédelem területén ahhoz, hogy az erőforrás-kihelyezés egyik klasszikus példáját láthassuk.

A fizikai biztonsági szolgáltatások kihelyezése mellett lassan növekvő kereslet mutatkozik a cégek környezetét illető információs igények kielégítésére is. Új piaci partnerek, beszállítói láncok háttérellenőrzése, a piaci környezet változásainak megértése, új üzleti lehetőségek felkutatása megoldhatatlan pontos és kellő mélységben rendelkezésre álló információk nélkül. Amíg azonban a multinacionális nagy cégek állandó részlegeket alkalmaznak az ilyen irányú adatgyűjtő és elemző tevékenység elvégzésére, a kis- és közepes méretű vállalkozásoknak praktikus lehet saját munkatársak alkalmazása helyett a különféle szakmai tanácsadó szervezetekhez fordulniuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik