Az ötletadó Tóth Gábor Ákos író idén februárban kereste meg a kereskedelmi adót elképzelésével, s a rádió vezetése támogatandónak ítélte a kezdeményezést. A lényegében közszolgálati feladat megvalósításához – lévén kereskedelmi rádió – hamarosan támogatót is találtak, s ezzel a háttérrel már elindulhatott a munka.
A május 28-án debütáló első hangjátékot Tóth Gábor Ákos írta, az idén 60 éves Bródy János köszöntésére. A Hungarian Blues ezzel együtt a hetvenes, nyolcvanas évek zenészeinek, művészeinek alapdilemmáját feszegeti: menni vagy maradni, emigrálni, vagy itthon helyt állni – áll az adó közleményében. A hangjáték rendezője Hegyi Árpád Jutocsa, az Operaház főigazgatója.
Ami pedig a folytatást illeti: a felkért szerzők közt éppúgy megtalálható Kornis Mihály, Görgey Gábor vagy Garaczi László neve, mint Gáll Istváné, akinek „A nap fia” című novellájából születik majd rádiójáték.
„Az emberölésnek nincs romantikája” – a magyar true crime-ról beszélgettünk a BŰNtények Podcast alkotójával
Szatmári Péter páratlan részletességgel mutatja be hazánk meghatározó bűneseteit, sőt még Magda Marinkó gyerekkori barátjával is alkalma nyílt interjút készíteni a kutatásai során. Most lapunknak mesélt róla, hogyan vélekedik a magyar true crime világról, és felidézte az eddigi legemlékezetesebb élményeit a bűntények világában.
