Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb statisztikái szerint 53 ezer cég tartozik a kis- és középvállalati körbe. Ezen vállalkozások többsége 50–300 millió forint árbevételt termelt 2004-ben, jellemzően 20 fő alatti létszámmal. A társaságok közül minden második Budapesten vagy a főváros környékén folytatja tevékenységét; profiljukat tekintve legnagyobb részben a kereskedelmi ágazatba tartoznak, de az ipari és a szolgáltató cégek aránya is magas, míg mezőgazdasággal csupán töredékük foglalkozik.
A BellResearch felmérése szerint a kis- és közepes árbevételű vállalkozások 87 százaléka többségi magyar tulajdonban áll, és közel háromnegyedük legalább tíz éve működik. A vizsgált vállalkozói kör 83 százaléka szerint társasága – kisebb-nagyobb mértékben – jövedelmezően működik, mindössze 2 százalékuk látja úgy, hogy a bevételek a költségeket sem fedezik. A jövőbeli gazdasági várakozások ennél jóval vegyesebbek, alig több mint negyven százalékuk remél fejlődést, további negyvenöt százalékuk stagnálást vetít előre. A társaságok napi működését jelentősen hátráltatja ugyanakkor a körbetartozás, a követelések behajtásának nehézsége.
A kis- és középvállalkozások közül minden negyedik az éves árbevételének legalább 9 százalékát visszaforgatja a vállalkozásba. A cégek a fejlesztések túlnyomó részét saját erőből finanszírozzák, beruházási hitele csak minden ötödiknek van.
„Nix ugribugri” – Ajkai Tisza-jelölt: Orbán egyszer már beharangozta a győzelmet a körzetben, vereség lett belőle
Lapunknak Balatincz Péter traumatológus, a veszprémi 3-as választókerület tiszás képviselőjelöltje elárulta: a kormány kompromisszumképtelen egészségügyi politikája sarkallta a közéleti szerepvállalásra, és több évtizednyi orvosi munka után jutott el oda, hogy a régi keretek között nem lehet folytatni.
