Az ÉS tájékoztatása szerint a bíróság kimondta: Áder János alaptalanul kérte a bíróságtól annak megállapítását, hogy a hetilap 2005. július 8-i számának „ÉLET a takarékosságról” című cikkével megsértette a személyiségi jogát, amikor azt állította, nagyértékű ingatlanát törvénytelen úton, büncselekménnyel szerezte. Áder a jogsértés tényének megállapításán túl 850 ezer forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére is kérte kötelezni az ÉS-t kiadó Irodalom Kft.-t.
A bíróság Áder keresetét immár másodfokon is elutasította. Megállapította, hogy az általa sérelmezett, valótlannak tartott állítások objektíven nem olvashatóak ki a cikkből, kizárólag a felperesi „túlérzékenység” tulajdonít jó hírnevét sértő tartalmat a cikk egészének, s annak a közlésnek, mely szerint Orbán Viktor „nyilván az eszének köszönhet mindent. De akkor, például, Áder Jánosnak miből lett kilencvenmilliós háza.”
Önálló minisztérium, szuperkórházak, az OMSZ új pályára állítása - így gyógyítaná meg a Tisza a beteg magyar egészségügyet
Kiderült, hogyan képzeli a Tisza Párt a szakemberhiány enyhítését, az alapellátás, a kórházak és a mentőszolgálat reformját és a várólisták csökkentését. Magyar Péterék mindenki számára elérhető, ingyenes és magas színvonalú egészségügyet ígérnek, és azt is, hogy minden vidéki kórházat megtartanak.
