A március elején indult portál egyaránt elérhető valamennyi internetkapcsolattal (GPRS, 3G) rendelkező kis és nagy kijelzős mobiltelefonról, illetve kéziszámítógépről.
A mobilportál megjelenése a Hócipő internetes honlapjával azonos arculatot alkalmaz – áll a lap közleményében, mely így folytatódik: – a tartalom elérése sem regisztrációhoz, sem díjfizetéshez nem kötött. A lap internet-szerkesztője, Farkasházy Benedek által jegyzett közlemény fontosnak tartja leszögezni: ez a kiadás nem WAP-oldal, hanem mobilinternetre optimalizált, szélesebb lehetőségeket nyújtó oldal.
A portál technikai megvalósítását a Hócipő – állandó internetes partnerével – a Macrosolid Media Consulting fejlesztőcéggel közösen végezte.
Önálló minisztérium, szuperkórházak, az OMSZ új pályára állítása - így gyógyítaná meg a Tisza a beteg magyar egészségügyet
Kiderült, hogyan képzeli a Tisza Párt a szakemberhiány enyhítését, az alapellátás, a kórházak és a mentőszolgálat reformját és a várólisták csökkentését. Magyar Péterék mindenki számára elérhető, ingyenes és magas színvonalú egészségügyet ígérnek, és azt is, hogy minden vidéki kórházat megtartanak.
