Üzleti tippek

Egyablakos bank

A kormány döntése alapján év végéig létrehozandó „magyar vállalkozások bankja” nem új, önálló hitelintézet lesz.

A reform célja, hogy az állami és európai uniós (EU) támogatások, garanciák, hitel- és tőkejuttatások eddigi elaprózott szervezeti rendszerét felváltva a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) csoportján belül alakítsanak ki egységes kiszolgáló központot. A kis- és középvállalati ügyfelek számára így a jövőben egyetlen helyen áll rendelkezésre az összes forrástípus, pályázati lehetőség – mondták el az MFB munkatársai az Üzlet&Sikernek.

Voltaképp e gondolathoz illeszkedik, hogy a kkv-k exportfinanszírozására hivatott intézményeket, az Eximbankot, Magyar Exporthitel Biztosítót (Mehib) és Corvinus Rt.-t már korábban a fejlesztési bankcsoport alá vonták. Idén a tervek szerint az MFB a Hitelgarancia Rt. többségi tulajdonosává is válik, s hozzá kerül a tőkefinanszírozó Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi (KVFP) Rt., a Magyar Vállalkozásfejlesztési Kht., a területfejlesztési programokért, hazai és uniós pályázatokért felelős Regionális Fejlesztési Holding Rt., illetve az utóbbihoz hasonló funkciójú – részben a holdingcég tulajdonában lévő – VÁTI Kht., IT Kht., Regionális Támogatás-közvetítő Kht. és a Promei Kht. is.

A struktúra-átalakítás nyomán nem hoznak létre önálló fiókhálózatot az MFB-nek, hanem az változatlanul a kereskedelmi bankok mint ügynökök révén szolgálja ki a vállalati ügyfeleket. A változás annyi, hogy a partner bankfiókokban a továbbiakban „egy ablaknál” minden vállalati finanszírozási forma elérhető lesz.

A hatékonyabb ügyfélkiszolgálás mellett a koncentrációval megszüntetik a párhuzamos funkciókat is, ezzel Kóka János gazdasági miniszter szerint több százmillió forintot takarítanak meg. Az eddiginél jóval nagyobb tőkeerejű vállalkozói bank méreténél fogva olcsóbban tud majd forrást bevonni a nemzetközi piacokról, ez akár a kihelyezések kondícióira is kedvezően hathat.
Az EU a piaci alapú, idővel visz-szatérülő finanszírozási rendszert helyezi előtérbe a „segély” jellegű támogatásokkal szemben, s versenypolitikájában is a hatékony működésű, az ügyfelek számára könnyen elérhető fejlesztési bankok kialakítását szorgalmazza. 2007-től a hazai kkv-k az eddigi, vissza nem térítendő EU-támogatásokon túl piaci alapú uniós forrásokhoz is hozzájutnak majd, amelyek kezelése banki szemléletet igényel. Márpedig mostanáig a hazai kkv-finanszírozó intézmények egy része nem így működött, ezért is szükséges most csatlakozásuk a fejlesztési bank csoportjához.

Az MFB Sikeres Magyarországért Vállalkozási Hitelprogramja

Célcsoport:
• magyarországi székhelyű mikro,
• kis- és középvállalatok
• tevékenységüket legalább 1 éve végzik
• a jogszabályoknak megfelelően működnek
• nincs 60 napot meghaladó adó-, illetve hiteltartozásuk

A hitelprogram jellemzői:
• kedvezményes kamatozású, forintalapú
• felhasználható tárgyi eszköz, a beruházáshoz közvetlenül kapcsolódó tartós forgóeszköz és immateriális javak beszerzéséhez
• a környezetvédelmi, a beszállítói hitelcélokhoz kamattámogatás, munkahelyteremtés esetén foglalkoztatási támogatás igényelhető

Hitelösszeg: 5–1000 millió forint*

Saját erő: A beruházás nettó értékének 25 százaléka, a kulturális, egészségügyi beruházásoknál 15 százaléka. Nem számítható be az államháztartás más alrendszereiből vagy közösségi forrásból kapott támogatás.

Kamat: 3 havi EURIBOR + max. 4 százalék/év

Lejárat: Legfeljebb 15 év, legfeljebb 2 év türelmi idővel.

* A hitelkérelmet a programban részt vevő hitelintézetekhez, az 50 millió Ft hitelösszeget meghaladó hitelkérelmet közvetlenül az MFB Rt.-hez is be lehet nyújtani. A finanszírozó hitelintézetek listája megtekinthető itt.
Forrás: MFB

Ajánlott videó

Olvasói sztorik