A bel- és igazságügyi biztos az ellenkezést látva feladta azt a tervét, hogy az újságírás képviselőivel közösen önszabályozási kódexet készítsen az európai média számára.
Franco Frattini ezzel az ötlettel még tavaly, a londoni terroristamerényleteket követően állt elő, mondván, ügyelni kell a köztünk élő kisebbségek, így a muszlimok érzéseire. Az elképzelést újra meglebegtette a dániai karikatúrabotrány után, amikor ugyan határozottan kiállt a sajtó szabadsága mellett, egyúttal úgy vélte, azzal ésszel és óvatosan kell élni, a mostanihoz hasonló esetek elkerülésére.
Frattini azt javasolta, hívjanak össze konferenciát, amin szakértők és újságírók vennének részt. Itt kidolgoznának egy önszabályozási kódexet, ami pont az ilyen esetekkel kapcsolatos kérdésekre adna választ. A kódex értelemszerűen nem volna jogilag kötelező, az újságíróknak maguknak kellene tartaniuk hozzá magukat. Az európai média harcias elutasítással reagált, mondván a biztos jobban teszi, ha ebbe nem üti bele a orrát, az önszabályozás a média dolga egyedül.
Brüsszelben bekészítették a fegyvert Orbán leszerelésére
Bár az összes európai politikus érti, hogy mit csinál Orbán, az nem tiszta nekik, hogy mit is akar elérni. Ötletek persze vannak, sőt ki is került egy fegyver az asztalra, amellyel leszerelhetik a magyar kormányfő fenyegetését.
