A Fővárosi Bíróság első fokon elutasította Fábry Sándor keresetét, amelyet György Péter, valamint a Klubrádió ellen indított, mert az esztéta romagyűlölőnek és rasszistának nevezte. A bírósági döntés szerint ez csupán véleménynyilvánítás volt az esztéta részéről, így Fábrynak kell megfizetnie az ügyért a 110 ezer forint perköltséget.
A per második fordulójában – ahol sem Fábry, sem György Péter nem volt jelen – mégsem játszották le a kérdéses műsorokat, ugyanis Pataki Árpád bíró szerint a bíróságnak nem kell állást foglalni az ott elhangzottakkal kapcsolatban.
A vád szerint, mivel Fábry nem politikai személyiség, és előadóművészként érte a túlzó, gyalázkodó stílusú, megalapozatlan és öncélú rágalom, így azt nem köteles eltűrni. A bírósági döntés szerint azonban igen, bár valóban markáns és valószínűsíthetően bántó szándékú volt a véleménynyilvánítás, aminek szabadságát az alkotmány biztosítja. Pataki szerint annak, aki kemény szavakkal él, annak számítania kell arra, hogy vele szemben is élhetnek ezzel az eszközzel.
Brüsszelben bekészítették a fegyvert Orbán leszerelésére
Bár az összes európai politikus érti, hogy mit csinál Orbán, az nem tiszta nekik, hogy mit is akar elérni. Ötletek persze vannak, sőt ki is került egy fegyver az asztalra, amellyel leszerelhetik a magyar kormányfő fenyegetését.
