Az 1974-ben Rómában alapított szervezet jelenleg 29 országban 450 taggal rendelkezik, valamennyien magas színvonalú, főleg luxus kategóriájú, részben önálló, részben szállodaláncokhoz tartozó hotelek igazgatói. Ez 350 szállodát, 90.000 szobát, 70.000 alkalmazottat és megközelítőleg 6 milliárd euró éves forgalmat jelent. A közgyűlés fő témája a szállodák vendéglátás részlegének jövedelmezősége volt, ám kiváló alkalom nyílt Budapest és a hazai turizmus értékeinek megismertetésére is – tudhattuk meg Kovács Istvántól, a Sofitel Budapest igazgatójától, aki egyben a szervezőbizottság elnöke is. A konferencián egyébként az éttermeket, szállodákat a legszigorúbb mércével bíráló Michelin Guides (katalógus) igazgatója, Jean-Luc Naret is előadást tartott. Az esemény zárásaként a Gálavacsorán – a hagyományokhoz híven – kiosztották az év európai szállodaigazgatójának járó díjat, amelyet az idén a svájci Victoria-Jungfrau Grand Hotel and Spa igazgatója, Emanuel Berger vehetett át.
Megmutatjuk, hol dől el a választás
A Tisza Pártnak háromszor annyi egyéni választókerületet kell hoznia a kormányváltáshoz, mint amennyit négy éve az ellenzéki összefogásnak sikerült. Ehhez olyan kerületekben kell megfordítania az eredményt, ahol másfél évtizede töretlen a Fidesz uralma. Megnéztük, hol mekkora esély van erre.
