Az európai kkv-k szövetségének, az UEAPME-nak az elnöke, Gerhard Hümer úgy vélte, hogy a jelenlegi szabályok a határon átnyúló adózásra olyan bonyolultak, hogy egyáltalán nem csoda, hogy a kisvállalkozások mindössze 3 százaléka folytat tevékenységet egy másik államban is, mint a sajátja. Hümer szerint az új európai bizottsági javaslatok megoldanák ezt a problémát.
Kovács László adóügyi biztos azt javasolta, hogy a tagállamok kössenek egymással két- vagy többoldalú megállapodásokat, amik lehetővé tennék, hogy a másik országban is ténykedő kkv-knak csak származási országuk adóhatóságával kelljen megbirkózniuk, annak az országnak a szabályai szerint, a bevételeket pedig az érintett államok aztán megosztanák egymás közt.
A jogszabályalkotást nem igénylő rendszer öt évig működne, aztán helyébe lépne egy harmonizált rendszer, ami közös alapra helyezné a vállalati adózást az egész Európai Unióban.
Kornis Mihály: Csak az életről van tapasztalatunk, a halál az egy pletyka
Tényleg a gyerekkor a „legvadabb, legszabadabb, legdicsőségteljesebb” szakasza az életünknek? Hogyan foszt meg a diktatúra a hiteles emberi közösségektől? És miért nem kell félni a haláltól? Interjú.
