Az RTL Klub látványosan feladta a harcot a szilveszteri nézőkért, az év utolsó napján ugyanis harmatgyenge B-listás produkciókat küldött adásba. A konkurens TV2-n futó Sas József kabaré így annyi nézőt tudott vonzani, hogy félmillióval több nézője volt, mint a nézettségi listákat rendszerint vezető RTL. A Sas-kabaré 2,5 millió nézőt vonzott, a nagy konkurens pedig be se került a top 30-ba. Az Irígy Hónaljmirigy-show 2,3 millió nézőt produkált, ennyivel pedig Győzike szokott nyerni egy szokványos héten. 2,2 millió nézővel az RTL lett a bronzérmes az Apád, anyád idejöjjön nevű szuperprodukcióval. A csatorna kerskedelmi osztályán sok zsebkendőt sírhattak tele amiatt, hogy az évek óta tuti befutó Barátok közt kétmilliónál is kevesebb nézőt vonzott, Vágó tanár úr elmebajnoksága pedig a műsorhoz képest gyalázatosan rosszul szerepelt 1,7 milliós nézőtáborával. A vele egyidőben futó Áll az alku azonban 2,2 millió embert ültetett a katódsugárcsövek elé. Úgy tűnik, a műveltségre építő vetélkedőműsor sikeres vetélytársra talált az aktatáskák nyitogatásával operáló műsorban.
Öröm viszont a héten, hogy az MTV-t nem foglalták el forradalmárok, annak ellenére, hogy a köztelevízió mostanában olyan hirdetésekkel próbál érdeklődést kelteni maga iránt, amelyben fölkínálkozik leendő felkelőknek elfoglalás céljából. Sőt, az m1 az elmúlt héten négy műsorával is bekerült a legnézettebb harmincba. Újra bevetették szuperbiztos fegyverüket, és 1,6 millió izguló nézőt szegeztek a képernyők elé a lottósorsolással. Más titkos fegyverek is előkerültek az egyesek szerint elfoglalandó, mások szerint a földig rombolandó intézményben: a Bazi nagy vita különkiadása 1,4 millió nézőt, az Önök kérték 1,42 milliót, és ennek felturbózott változatát, az Önök kériket 1,41, illetve 1,38 millióan nézték.
Brüsszelben bekészítették a fegyvert Orbán leszerelésére
Bár az összes európai politikus érti, hogy mit csinál Orbán, az nem tiszta nekik, hogy mit is akar elérni. Ötletek persze vannak, sőt ki is került egy fegyver az asztalra, amellyel leszerelhetik a magyar kormányfő fenyegetését.
