Ezt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Hiller István pártelnök és Fejtő Ferenc jelenlétében jelentette be Németh Péter főszerkesztő. A megújuló újságot a Kelemen Gyula Alapítvány, a Kapolyi László – a Magyar Szociáldemokrata Párt elnöke és az MSZP-frakció tagja – egyszemélyes, magánvagyonából létrehozott alapítványa támogatja. A szociáldemokrata nagyvállalkozó a lapnak elmondta: a Népszavának nyújtott pénz összege üzleti titok, célja a lap példányszámának növelése a fiatalok körében, és a baloldali értékek minél szélesebb körű terjesztése.
Brüsszelben bekészítették a fegyvert Orbán leszerelésére
Bár az összes európai politikus érti, hogy mit csinál Orbán, az nem tiszta nekik, hogy mit is akar elérni. Ötletek persze vannak, sőt ki is került egy fegyver az asztalra, amellyel leszerelhetik a magyar kormányfő fenyegetését.
