„Biztosra vehető” Pós Péter szerint, hogy lesz ilyen indítványuk; mint mondta, a nyár óta üresen álló poszt mostani betöltésében semmi, még az időközben kiírt – és szerintük eredményes választás esetén visszavonható – újabb pályázat sem akadályozhatja meg a kuratóriumot. A civil kurátor emlékeztetett arra, hogy a médiatörvény szerint e hónap végéig van idejük az elnök személyének kiválasztására.
A kuratórium elnökségének legutóbb hétfőn nem sikerült elnököt jelölni a tavasz óta immáron negyedik pályázat indulói közül, ezért a testület úgy döntött: újabb pályázatot írnak ki a tisztségre, amelynek beadási határidejét jövő június 13-ban határozták meg.
Brüsszelben bekészítették a fegyvert Orbán leszerelésére
Bár az összes európai politikus érti, hogy mit csinál Orbán, az nem tiszta nekik, hogy mit is akar elérni. Ötletek persze vannak, sőt ki is került egy fegyver az asztalra, amellyel leszerelhetik a magyar kormányfő fenyegetését.
