A médiatörvény és a Magyar Rádió alapító okirata sem tartalmaz rendelkezést az elnöki pályázatra vonatkozó eljárás lebonyolításának időtartamáról. A Magyar Rádió folyamatos és zavartalan működésének érdekében azonban a testület létfontosságúnak ítéli, hogy az elnöki poszt mielőbb betöltésre kerüljön.
A médiatörvény a közszolgálati műsorszolgáltatók alapító és tulajdonosi jogait gyakorló közalapítványokat a közszolgálati műsorszolgáltatás biztosítására, függetlenségének védelmére hozta létre. A közalapítványnak – illetve kezelőszervének, a kuratóriumnak – mint a részvénytársaságok tulajdonosi jogait gyakorló szervnek kiemelt felelőssége a közszolgálati műsorszolgáltatás folyamatos, kielégítő és színvonalas működésének biztosítása.
A testület álláspontja szerint az elnöki pályázat benyújtási határidejének június 19-i időpontra történő elhalasztása a hosszú ideje fennálló jogbizonytalanság legitimációját jelenti.
Brüsszelben bekészítették a fegyvert Orbán leszerelésére
Bár az összes európai politikus érti, hogy mit csinál Orbán, az nem tiszta nekik, hogy mit is akar elérni. Ötletek persze vannak, sőt ki is került egy fegyver az asztalra, amellyel leszerelhetik a magyar kormányfő fenyegetését.
