Vásárhelyi Gábor ezt nyílt levélben jelezte a közrádió alelnökének, Hollós Jánosnak. Mint írja, a sajtóból értesült arról, hogy a törvényhozás munkáját a Bartókon követhetnék nyomon a hallgatók jövőre. „Nem nagyon tudok Bartók Bélától vagy az adó elnevezését engedélyező fiától távolabbi gondolatot elképzelni, mint hogy a Bartók nevet nemtelen politikai csatározásokhoz használják fel” – fogalmaz Vásárhelyi, a kultúra érdekeit szem előtt tartó döntést kérve.
A Magyar Rádió eddig a keleti URH-sávon sugározta a parlamenti közvetítéseket, ezt azonban februárban le kell állítani. Most keresik az új helyet egyebek között a Bartókon is, ám elnök nélkül ebben az ügyben nem születhet döntés.
Reuters: Ukrán olaj is érkezett Magyarországra a Barátság vezetéken
A kiesés komoly bevételtől foszthatja meg Kijevet, és akár saját kitermelésének leállítását is kikényszerítheti – írja a Reuters.
