December 5-én, délután fél ötkor, a Trianoni Diktátum kihirdetésének időpontjában kezdi meg adását az első összmagyar televízió, az Árpádhír Világtelevízió.
A televízió tervei szerint első körben csak az interneten lesz fogható az adás, később a hazai kábeltévé-társaságok sugározzák majd, a jövőben pedig az Egyesült Államokban mintegy 60, Kanadában és Ausztráliában is több kábelcsatornán lesznek foghatók a magyar és angol nyelvű műsorok.
A csatorna indítását árpádkori jelmezekbe öltözött lovasok (élén Árpáddal, nyomában hat vezérrel) harangozták be november 25-én. A menet az Andrássy úton vonult végig a Hősök terétől a Magyarok Világszövetsége székházáig.
Brüsszelben bekészítették a fegyvert Orbán leszerelésére
Bár az összes európai politikus érti, hogy mit csinál Orbán, az nem tiszta nekik, hogy mit is akar elérni. Ötletek persze vannak, sőt ki is került egy fegyver az asztalra, amellyel leszerelhetik a magyar kormányfő fenyegetését.
