A döntéssel egyben hatályon kívül helyezik az V. és XIII. kerületi ügyészség korábbi döntését, amellyel elutasította a Pós Péter által szeptember végén – három, szerinte visszaélések gyanúját felvető szerződés ügyében – tett feljelentését.
Az MTI akkori értesülései szerint az egyik témakör a közszolgálati médium vezetékes telefonrendszerének felülvizsgálatára vonatkozó megbízás. A szerződés négy hónapon át, havonta nettó 800 ezer forintos juttatás mellett a megtakarítás tizedére rúgó, összesen legfeljebb nettó tízmilliós kifizetést jelentett volna az MTV-nek.
Az iratanyag szerint az MTV jogásza annak a meggyőződésének ad hangot, hogy az eljárás közbeszerzés hatálya alá esik.
Emellett Pós Péter két ügyvédi megbízási szerződéssel kapcsolatban is benyújtott anyagokat: ezek szerint az egyik esetben egy ügyvédi iroda 25 ezer forint plusz áfa óradíjért nyújtott volna az átszervezéssel és a csoportos leépítéssel kapcsolatos munkajogi tanácsokat.
Egy másik irodával – egyebek mellett a székházépítéssel és közbeszerzéssel kapcsolatos eljárásokban, szerzői jogi, társasági és gazdasági ügyekben tanácsadásra – havi nettó félmillió forintos átalányért szerződött a közszolgálati médium.
Később újabb többmilliós összegre szóló szerződésekkel egészítette ki beadványát a volt kurátor.
Lázár János hübrisze miatt aggódnak a gazdák – Koncz Máté a Dellában
A következő három-hat hónap vízválasztó lesz sok termelő számára: ha nem javulnak a piaci felvásárlási árak és nem segít a kormány, csődhullám jöhet.
