A magyarországi központban jelenleg harmincöten dolgoznak a kommunikációs tanácsadás legkülönbözőbb területein, és ez egyike annak a 18 irodának, amivel az Mmd rendelkezik Közép- és Kelet-Európa országaiban.
1995-ben az Mmd három alkalmazottal kezdte meg működését. Azóta a cég Magyarországon és a kelet-közép európai régió országaiban is évről évre növekszik, a budapesti iroda pedig az Mmd csoport regionális központjává vált. A cégcsoportot 20 éve alapították az Egyesült Királyságban. Az Mmd öt szakterületen nyújtja nemzetközi tapasztalatokra és a leginkább bevált gyakorlataira épülő vállalati kommunikációs, lobbi és public relations szolgáltatásait, ez az öt szakterület pedig a vállalati, a technológiai, a B2B, a gyógyszeripari és fogyasztói kommunikáció.
Videót elemez a szlovák ellenzék: Putyin sugallhatta Ficónak, hogy mit lépjen az ukránok ellen
Szlovákiában is heves politikai hullámokat keltett a Barátság kőolajvezeték leállása. Robert Fico például emiatt az Ukrajna által igénybe vehető vészhelyzeti áramellátás korlátozásáról döntött, mire az egyik ellenzéki párt feljelentette a kormányfőt, egyúttal nyilvánosságra hozott egy tavalyi videót, amelyben Vlagyimir Putyin éppen az ukrán energiaellátás leállításáról beszélt – történetesen Fico jelenlétében.
