Kozma Huba elnökhelyettes a tanácskozás után elmondta, hogy álláspontja szerint okafogyott témát tárgyalt a testület, mivel a közéleti csatorna indítását – anyagi fedezet hiányában – elhalasztotta az MTV menedzsmentje. Ezzel szemben vannak olyan témák, így a normatív finanszírozás, a közszolgálati műsorszolgáltatási szabályzat, vagy a Magyar Televízió anyagi helyzete, amelyek „körmére égnek a kuratóriumnak” – tette hozzá a Kozma.
Közlése szerint az ülésen vita bontakozott ki a civil delegáltak által beterjesztett határozati javaslatról, amely egyebek mellett azt tartalmazta, hogy a kuratórium minden tagjának meg kell kapnia az új adó teljes, az Országos Rádió és Televízió Testülethez (ORTT) benyújtott dokumentációját, illetve a határozati javaslat közvetve csalással gyanúsította meg kuratórium elnökét és a menedzsmentet.
Az ORTT csütörtöki ülésének napirendjének egyik napirendi pontja az a két civil delegált által jegyzett indítvány, amely az iratcsomó kiadását kéri.
Mint Kozma Huba az MTI-nek elmondta, akkora távolságot látott az álláspontok között, hogy berekesztette a tanácskozást.
Videót elemez a szlovák ellenzék: Putyin sugallhatta Ficónak, hogy mit lépjen az ukránok ellen
Szlovákiában is heves politikai hullámokat keltett a Barátság kőolajvezeték leállása. Robert Fico például emiatt az Ukrajna által igénybe vehető vészhelyzeti áramellátás korlátozásáról döntött, mire az egyik ellenzéki párt feljelentette a kormányfőt, egyúttal nyilvánosságra hozott egy tavalyi videót, amelyben Vlagyimir Putyin éppen az ukrán energiaellátás leállításáról beszélt – történetesen Fico jelenlétében.
