Csontos Péter 1977-ben született, évek óta dolgozik külsősként mint fordító, újságíró, szerkesztő a kiadó számítástechnikai szaklapjaiban. Figyelemre méltó a Figyelő című lapnál végzett újságírói tevékenysége is – áll az IDG közleményében.
Közgazdasági egyetemi végzettsége mellett számítástechnikai és felsőfokú újságírói diplomával rendelkezik, továbbá folyékonyan beszél angolul és spanyolul.
Videót elemez a szlovák ellenzék: Putyin sugallhatta Ficónak, hogy mit lépjen az ukránok ellen
Szlovákiában is heves politikai hullámokat keltett a Barátság kőolajvezeték leállása. Robert Fico például emiatt az Ukrajna által igénybe vehető vészhelyzeti áramellátás korlátozásáról döntött, mire az egyik ellenzéki párt feljelentette a kormányfőt, egyúttal nyilvánosságra hozott egy tavalyi videót, amelyben Vlagyimir Putyin éppen az ukrán energiaellátás leállításáról beszélt – történetesen Fico jelenlétében.
