„A Magyar ATV vezetősége szakmai munkájuk elismerése mellett dr. Székely Ferenc programigazgatót, illetve Gyenes András főszerkesztőt a munkavégzés alól a mai napon felmentette” – áll Bohács Zoltán elnök-vezérigazgató közleményében, amelyet hétfőn juttatott el a kereskedelmi televízió az MTI-hez.
A közlés szerint a televízió szakmai irányításával a vezetőség műsorokért felelős vezérigazgató-helyettesként Szabó Stein Imrét bízta meg. Székely Ferenc, az MTV egykori ügyvezető elnöke 2003 júliusától látta el a programigazgatói tisztet a kereskedelmi televíziónál.
Szakmai okokkal indokolta a váltást Bohács Zoltán, az ATV elnök-vezérigazgatója. Az MTI-nek adott nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy az új médiapiaci helyzet tette szükségessé a váltást. „Új műholdas kábelcsatornák megjelenésével kiélezetté vált a piaci helyzet, amiben úgy éreztük, hogy lépnünk kell” – tette hozzá. A kinevezett, új szakmai igazgatótól a programstruktúra kidolgozását várják. Szerinte a nézők a most kezdődő „fokozottabb szakmai munkát” követően néhány hét múlva már észlelni fogják az új irányt jelző új műsorokat és az átalakított vizuális kultúrát is.
Dunaújvárosi munkássors: „Ez most az a helyzet, amikor meg kell hunyászkodni az életért”
Meddig bírható ép ésszel és ép lélekkel, ha válaszra sem méltatják az embert? Mi lesz azokkal, akik évtizedeket húztak le a vasműben, és most, ötven fölött nem találnak munkát? És nélkülük mi lesz a várossal?
