A Wienerberger Téglaipari Rt. gyártókapacitása 15, az ország különböző régióiban elhelyezkedő gyárat számlál. A vállalat a bérszámfejtést korábban lokális szinten, vagyis a 15 telephely mindegyikén egyedileg oldotta meg, majd az adatok a budapesti adminisztrációs központban kerültek összesítésre. „Mivel korábbi bérszámfejtő programunk nem támogatta a hálózatos megoldást, így a központból egyszerűen nem láttuk azonnal, hogy mi történik, vagy éppen mi okozza a problémát a gyárak bérszámfejtésében. A lokális rendszerekben felmerülő hibák kijavítása gyakorlatilag lehetetlen volt, és ez egy új, korszerű bérügyviteli rendszer bevezetését sürgette.” – mondta Burai Zsolt, a Wienerberger Rt. informatikai vezetője.
A vállalat ezért úgy döntött, hogy lecseréli bérügyviteli programját, és a többkörös kiválasztás eredményeként a NEXON rendszerei mellett tette le a voksát. „A NEXON megoldásai „alapfelszereltségében” tartalmazzák a több telephelyes cégek kezelésének lehetőségét. A szoftverek megfelelően támogatottak, kiválóan illeszkednek Microsoft környezetbe, igény szerint testreszabhatóak és végül a NEXON komoly referenciákkal rendelkezik.” – ismerteti a választás okait Burai Zsolt.
Az idén januárban éles fázisba került projekt során technikai kihívást jelentett a bérrendszer és a sokféle munkarend közötti kapcsolat megteremtése, mivel a Wienerbergernél több mint 30 különböző munkarend van érvényben, és a vállalat folyamatosan, 3 műszakban folytat termelést. „Nagyon pozitív volt számunkra, hogy a NEXON munkatársai egyedi igényeinket egy testreszabott rendszerré formálták. A bevezetés során maximális támogatást vártunk el, és ezt meg is kaptuk. Különösen nagy segítséget jelentett, hogy a NEXON szakértői ott voltak velünk az első három-négy bérszámfejtési hónapban, amikor különféle beállítási és paraméterezési feladatokat kellett végrehajtani. Most pedig beszélhetünk a konkrét eredményekről is.” – mondja az informatikai vezető.
Ma, ha a Wienerberger egyik telephelyén tisztázandó kérdés merül fel, elegendő a budapesti központban a képernyőre nézni, máris megtalálható és korrigálható a probléma. A korábban lokális munkaidő-nyilvántartásokat szintén sikerült központosítani, és a papír alapú helyett a vállalat áttért az elektronikus adatfeldolgozásra. A munkaidővel kapcsolatos adatok a nexONTIME rendszerből automatikusan kerülnek át a nexONBÉR bérügyviteli rendszerbe. A vállalat ezen kívül az egyedi munkarend szerint dolgozó munkatársainak munkaidejét is a NEXON rendszereiben tervezi meg. „Informatikai szempontból a központosított rendszer a megfelelő megoldás a bérszámfejtésre, így sokkal könnyebb, hatékonyabb az üzemeltetés. Mind a nexONBÉR, mind a nexONTIME felhasználóbarát, „életszagú” program, ami a magyar viszonyokra szabott és folyamatosan frissíthető. Összességében azt mondhatom, hogy elértük a célunkat a NEXON rendszereinek bevezetésével, mert költség és időkereteken belül lezajlott a projekt és hozta az elvárt eredményeket.” – összegzi tapasztalatait Burai Zsolt.
Brüsszelben bekészítették a fegyvert Orbán leszerelésére
Bár az összes európai politikus érti, hogy mit csinál Orbán, az nem tiszta nekik, hogy mit is akar elérni. Ötletek persze vannak, sőt ki is került egy fegyver az asztalra, amellyel leszerelhetik a magyar kormányfő fenyegetését.
