Üzleti tippek

Orosz-magyar együttműködés az áruforgalom fokozására

A magyar kivitel bővítése érdekében csúcstechnológiára, elektrotechnikai együttműködésre van szükség, ahol a magyar cégek, magyar termékek nagy eséllyel versenyezhetnek az orosz piacokon - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter Leonyid D. Rejmannal, az orosz informatikai és hírközlési miniszterrel folytatott tárgyalását követően újságíróknak hétfőn Budapesten.

A Magyar-Orosz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság alakuló ülését követően a magyar miniszter kiemelte: nemrég zárult le egy beruházás, amelynek keretében több mint 300 lakást építettek magyar cégek részvételével Oroszországban. A következő években több ezer új lakás építésére nyílik mód 10 milliárd forintos összértékben.
Kóka János elmondta: egy magyar cég nyerte el a moszkvai szemétégető beruházását, amelynek értéke mintegy 40 milliárd forint.

“Szükség van arra, hogy ne csak Moszkvával tartsuk a kapcsolatot, hanem regionalizáljuk is a törekvéseinket, ezért a tagköztársaságokkal külön-külön megállapodásokat kötünk, és új kereskedelmi képviseleti irodát nyitunk Jekatyerinburgban” – mondta Kóka János, hozzátéve: bíznak abban, hogy csúcstechnológiában, gépgyártásban és az agrártermékek tekintetében ennek az irodának a megnyitása önmagában is gyorsítja a magyar export növekedését.

A két ország közötti áruforgalom bővülése mellett Leonyid D. Rejman pozitívan értékelte a termékstruktúra változását. Elmondta, az energiahordozók mellett egyre több egyéb terméket exportálnak Magyarországra.

Kóka János elmondta: sikerült megkötni a rendszerváltás óta az első kormányközi megállapodást agrártermékek kivitelére. “Idén már 50 milliárd forint feletti a magyar agrárexport Oroszország felé, évente 20 százalékkal nő” – tette hozzá. Az orosz államadósság kezelésével kapcsolatban az orosz miniszter bejelentette, hogy az orosz kormány döntött arról, hogy elfogadva a magyar javaslatot, az államadósság terhére teherautókat szállít Oroszország. Hozzátette: ennek a dokumentálása hamarosan megtörténik.

Kóka János elmondta: szó volt arról is, hogy orosz cégek magyar projektekben hogyan vehetnek részt, így példaként említette egyebek mellett a magyar metróépítést és a paksi atomerőmű működőképességének meghosszabbítására kiírt projektet.
Leonyid D. Rejman közölte: szívesen vennének részt metrókocsik szállításában is. A gazdasági miniszter közölte: a csúcstechnológiai együttműködésen belül Miskolcon, közös tulajdonú nanotechnológiai kutatóközpontot kívánnak nyitni. A szándéknyilatkozat megszületett, a jogi keretét a következő hetekben, november közepéig dolgozzák ki a szakemberek, hogy az év végéig sor kerülhessen a kutatóközpont telepítésére.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az idén az első félévben az Oroszországba irányuló magyar kivitel értéke 553,2 millió dollár volt, ami 40,7 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. Az Oroszországból származó behozatal értéke január-júniusban 2,16 milliárd dollárt tett ki, ez 32,2 százalékos bővülés 2004. azonos időszakához viszonyítva.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.