„Az elmúlt napok konzultációi alapján úgy döntöttünk, hogy a kidolgozott forgatókönyvek közül azt választjuk, amely szerint a 2006. január 1-re már előre bejelentett ötszázalékos áfacsökkentést egyes termékeknél például a benzinnél és a gázolajnál előrehozzuk” – jelentette be Gyurcsány Ferenc, aki hivatalos kínai és hongkongi látogatásáról hazaérkezve tartott sajtótájékoztatót a Ferihegyi repülőtéren.
„Ahogy a törvénymódosítást a parlamenttel el tudjuk fogadtatni”, és a jogszabályt kihirdetik, életbe lép az előrehozott áfacsökkentés – mondta a kormányfő.
Az energetikai létesítményekre vonatkozó részleges tűzszünetet javasol az ukrán elnök
Amennyiben Oroszország hajlandó felhagyni a támadásokkal az ukrán energetikai létesítmények ellen, úgy Kijev is.
