Szeptemberben 1-jén, a Váci utca 12. szám alatt megnyílik az első magyarországi Hennes & Mauritz (H&M) ruházati bolt. Európa legnagyobb ruházati lánca első, kisebb üzletét a május végén bezárt háromszáz négyzetméteres eladótérrel rendelkező Clara-Liska szalon helyére költözteti. A világszerte 1121 áruházzal jelen lévő H&M a Vörösmarty téren most épülő komplexumban is nyit egy másik, jóval nagyobb – kétezer négyzetméteres – áruházat, amelyet a tervek szerint jövő ősszel ad át.
A svéd társaság decembertől májusig tartó, hat hónapot felölelő pénzügyi jelentése kedvező üzletmenetről tanúskodik. A forgalom 12 százalékkal nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest, az adózott nyereség pedig 32 százalékkal, 417 millió euróra gyarapodott.
Háy János: Nem kellenek pöffeszkedő mágnások, a kizsákmányoló a fejünkben van
Írás közben magamon kívül nem látok más olvasót. Lehet, hogy titkon kamasznak képzelem magam – mondja Háy János, akivel az évtizedek alatt publikált versein, regényein és drámáin túl beszéltünk arról is, miért olyan rafinált a modern kapitalizmus és miért nem elégszünk meg az elégedettséggel. De vajon miért csalódik minden szülő a gyerekében? Miben radikális a jézusi gondolat ma is? Hogyan roppantotta meg a gimnázium és miként rázódott helyre a több éves lébecolás után? Interjú.
