Garab Kinga úgy véli, hogy 2007-2013 között a magvető és a nemzeti inkubációs programra együttesen 25 milliárd forint kellene, ami nagyrészt az EU strukturált alapjaiból szerezhető meg.
Az EU a 2007-2013-as tervezési időszakra létrehozza a versenyképességi és innovációs keretprogramot (CIP), ezen belül a gyorsan növekvő és innovatív kis- és középvállalkozások támogatására (GIF) szolgáló forrásokra lehet majd pályázni. A szakszóval seed és start-up – hazai kifejezéssel magvető – alapokat tehát nagyrészt az innen származó pénzzel tőkésítenék fel, de az Innostart az EU-s forrásokon kívül állami és magántőkét is bevonna a programba, elsősorban ennek egyik speciális változata, az általa működtetett “üzletiangyal-klub” segítségével.
Az elképzeléseket továbbították a Nemzeti Fejlesztési Hivatalnak (NFH) és a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak azzal a javaslattal, hogy az kerüljön bele a 2007-2013 közötti időszakra szóló II. nemzeti fejlesztési tervbe.
Izrael egyszerre bombázza Libanont, Gázát és Ciszjordániát
Élő hírfolyamunk a közel-keleti válságról.