Gaskó István a két szakszervezet közös sajtótájékoztatóján közölte: amennyiben nem sikerül olyan, a kormánnyal közösen kialakított stratégiát létrehozni, amely stabilizálja a MÁV pénzügyi helyzetét, garantálja a bérkifizetéseket, és elkerülhetővé teszi a csőd közeli állapotot, akkor akár „a legkeményebb eszközt” is bevethetik a következő fél évben.
Simon Dezső, a VSZ elnök elmondta: tiltakoznak az ellen is, hogy a kormány által július 27-én létrehozott, a vasúti átalakítás és működtetés hosszú távú koncepcióját tartalmazó kormányhatározatról előzetesen nem konzultáltak a munkavállalói érdekvédelmi szervezetekkel. Az elnök szerint olyan, a szakszervezetekkel egyeztetett hosszú távú stratégiára van szükség, amely átíveli a kormányzati ciklusokat.
Simon Dezső elmondta: a pénzügyi problémák mellett az is komoly nehézséget okoz, hogy láthatóan a közlekedési miniszter megvonta a bizalmat a MÁV jelenlegi vezetésétől azzal, hogy számos döntést saját hatáskörébe utalt.
Szakjogász: Nem igaz, hogy a javítóintézet a börtön egy formája
A kormány a nemzetközi gyermekjogi normákat és a hazai joghagyományt is megsérti azzal, hogy a javítóintézeteket összemossa a börtönökkel, holott a javítókban nem bűnözők, hanem traumatizált gyerekek élnek – mondta lapunknak Katonáné Pehr Erika, a Gyermekjogi Civil Koalíció vezetőségi tagja.
