A pályázatban az állam vállalata, hogy dolgozónként maximum 60 ezer forintnyi bér illetve járuléktámogatást nyújt, valamint személyenként 50 forintot biztosít a távmunkához szükséges információk elsajátítására. Egy távmunkahely létrehozásához így az állam 488 ezer forinttal járul hozzá.
A megjelent lista szerint 140 vállalat, egyéni vállalakozó nyert el támogatást, a legtöbbet az OTP Garancia Rt. kapta (49 munkahely után) bér és járuléktámogatás formájában, azonban húsz vagy e feletti munkahelyteremtésre hat pályázó nyert el pénzt.
A nyertes pályázók nagyon vegyes képet mutatnak. Távmunkahelyek létesítésére kapott támogatást körjegyzőség, utazási iroda, polgármesteri hivatal, helyi vízmű. A legnagyobb összeget elnyerő hat vállalat budapesti székhelyű.
Ez már a harmadik ilyen jellegű pályázat, az elsőt a minisztérium még az Informatikai és Hírközlési Minisztériummal közösen hirdette meg, míg a legutóbbi kettő már önálló kezdeményezés.
„Én majd a gazdáikkal vitatkozom” – év végi sajtótájékoztató Orbán Viktorral, röviden
Balkáni kölcsönök, menedékjog lengyel politikusoknak, per Brüsszellel, korszakos gazdaságpolitikusok, százmilliárdokért költözködő minisztériumok és Magyar Péter a legfontosabb témák között.