Véleménye szerint lassúak a hivatalok. Az ő sikeres pályázatai esetében mindegyik alkalommal legalább két évre volt szükség a nagyprojekt megjelenésétől a megvalósítás kezdetéig. Számos, a kormányzat által deklaráltan fontosnak ítélt célra – ilyen volt a hátrányos helyzetű tehetséges roma középiskolások egyetemi felzárkóztatása – egyszerűen nem is írnak ki pályázatokat. Az égetően szükséges képzés támogatására más pályázati célok „oldalvizén” lehetett pályázni.
JD Vance: Bárki is lesz Magyarország új kormányfője, együtt fogunk vele működni
Az amerikai alelnök magyarországi látogatásának minden apró részletéről beszámolunk a 24.hu élő közvetítésében.
