Az M5 Market – Modern Piac az autópálya, illetve az Auchan környéki bevásárlópark és a Nagykőrösi út forgalmára épül, amely várhatóan ősszel nyitja meg kapuit. A Ferihegyi gyorsforgalmi út mellé települt Sárkány Center ugyancsak összel indul. Utóbbit a Budapesti Kőolajipari Gépgyár 44 ezer négyzetméteres területéből alakították ki. Az M5 piac mögött magyar, a Sárkány Center mögött vietnami befektetők állnak. Bár a két új piac egyike sem nevezi kínainak, vagy ázsiainak magát, valójában azonban a bérlők több mint fele várhatóan távol-keleti lesz.
Előre láthatóan mindkét új piacon lesznek outlet üzletek. A Nagykőrösi úton egy észak-európai sportruházati üzletlánc outlet boltja, a Gyömrői úton pedig egy lakberendezési áruházé nyílik.
A divatkövető tömegárut és a „boltinál” kedvezőbb áron forgalmazott kozmetikumokat, kávét, szeszes italt forgalmazó központoknak hajdan nem volt konkurenciája, ezért gyorsan be tudott indulni a két legforgalmasabb kínai piac, a józsefvárosi és a Fáy utcai is. A két, hamarosan nyitó piac azonban már komoly beruházást és tőkeerőt is képvisel.
Tényleg drágák a magyarországi bankok, de nem attól, hogy sokan vannak
Bod Péter Ákost, Róna Pétert és Pogátsa Zoltánt kérdeztük arról, milyen helyzetben van a magyar bankrendszer, milyen a bankok viszonya a kormánnyal, és mi lehet Nagy Márton tervei mögött.
