Erről az egyeztetést követően tartott sajtóértekezleten tájékoztatták a tárgyalópartnerek az újságírókat. Egyetértés volt abban, hogy az ekho-t olyan magánszemélyek vehetik majd igénybe, akik legalább a minimálbér erejéig munkaviszonnyal rendelkeznek. Elfogadták azt is, hogy 10 millió forint bevételig lehet majd alkalmazni az ekho-t. A kifizetett összeg után az ekho alanya 15 százalék, munkáltató 20 százalékos átalányt fizet majd, ami szintén elfogadható a tárcáknak és az érdekképviseleteknek egyaránt. Az EKHO 35 százalékos mértékét soknak találta viszont a
Sajtószakszervezet képviselője, ezért kérte a mérték ügyének további napirenden tartását. Az ekho-ba bevonható szakmákat illetően még nem alakult ki teljes egyetértés a találkozón. Az eredeti elképzelés szerint a következő szakmákról volt szó: muzeológus (konzervátor, restaurátor, preparátor); könyv- és lapkiadó szerkesztője; újságíró; rádióműsor-, televízióműsor-szerkesztő; író; műfordító; képzőművész; iparművész; zeneszerző; rendező; operatőr, fotóművész; színész, előadóművész, bábművész; zenész, énekes; koreográfus, táncművész; szoftverfejlesztő, informatikus; népzenész; cirkuszművész; díszlettervező, jelmeztervező; dramaturg; segédszínész és segédrendező; vendéglátóhelyi zenész.
Csizmár Gábor munkaügyi miniszter elmondta: nem a szakmai javaslatban is szereplő 21 szakterület számával van gondjuk, hanem szeretnék elérni, hogy azonos sajátosságok szerint rendszerezzék az ekho-ba bevonható szakmákat. Az érdekképviseletek ugyanakkor még a 21 szakterületen túl is szeretnének szakmákat bevonni az ekho körbe, de az azonos sajátosságok szerinti rendszerezést sem vetik el. A témával a további tárgyalásokon még foglalkoznak.
Csizmár Gábor kérdésre válaszolva hangsúlyozta: a modellszámítások szerint a 15+20 százalékos átalányból származó bevétel nem lesz több, mint amennyi ezekről a szakterületektől jelenleg származik. A cél nem is ez volt, hanem a jogilag rendezett munkaügyi kapcsolatok kialakítása ezeken a területeken.
Gyimesi László, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének elnöke kérdésre válaszolva elmondta: a tárgyaláson javasolták, hogy a 20 százalékos munkaadói befizetésből kevesebb jusson az egészségbiztosítási pénztárnak, és több a nyugdíjbiztosításnak, növelve az utóbbi szolgáltatásait az ekho-ban résztvevők számára.
Veres János pénzügyminiszter szintén kérdésre válaszolva elmondta: a további tárgyalásokon még foglalkoznak ezzel a javaslattal.
Az újabb tárgyalásra az augusztus 20-át követő héten kerül sor – jelezte a pénzügyminiszter. Acsay Judit, a MUOSZ Érdekvédelmi Bizottságának elnöke megjegyezte: a találkozón az érdekképviseletek azt is szorgalmazták, hogy az ekho bevezetésével együtt pontosan tisztázzák az egyes munkavégzésre vonatkozó jogviszonyokat. Ez azok számára fontos, akik nem választják az ekho-t, hanem továbbra is munkaviszonyban vagy vállalkozásban végzik tevékenységüket
Borzasztó azt látni, hogy mindent a Fidesz ural, és ez nem oké – videó a köztévénél tartott tüntetésről
Magyar Péter és a Tisza Párt demonstrációt tartott az MTVA Kunigunda úti székháza előtt, ahol a pártelnök a 16 pontból álló követelését akarta élő adásba beolvasni.