Üzleti tippek

Kisvállalkozások lehetnek az unió motorjai

A kis- és közepes vállalkozások a vállalkozáspolitika, a munkahelyteremtés, a munkanélküliség elleni küzdelem motorja lehetnek, s szerepük erősítése jól támogatja az Európai Unió versenyképességi céljainak megvalósítását – nyilatkozta Günter Verheugen, az Európai Bizottság e témáért felelős alelnöke szerdán.

Az alelnök azután nyilatkozott, hogy találkozott az uniós kkv-k ügyeivel foglalkozó pártközi EP-testület tagjaival. Herczog Edit, a csoport vezetője az MTI-t úgy tájékoztatta, sikerült elérniük, hogy a brüsszeli bizottság már az iránymutatások kidolgozása során bevonja tagjait a munkába, dialógust folytasson velük.

Verheugen kifejtette, hogy októberben terjesztik elő az új iránymutatást, amelynek célja, hogy áthidalják azt a szakadékot, amely az unióban a szabályozás és a végrehajtás között húzódik e területen. Elmondta: szükségesnek tartja a közösségi joganyag áttekintését, egyszerűsíteni kell a meglévő szabályozást. Minimálisra kell csökkenteni az új szabályozók bevezetését – személy szerint a biztos célszerűbbnek tartotta a már meglévők korszerűsítését.

“A szabályozás ezen a téren olyan, mint a strasbourgi dóm épülete, építése soha nem fejeződik be, viszont állandóan karban tartják, tatarozzák” – példálózott a biztos. Hangsúlyozta, hogy jelenleg áttekintik a Kisvállalkozók Chartáját, és közben párbeszédet folytatva megvizsgálják az ezzel kapcsolatos nemzeti akcióterveket is. Új elemként emelte ki, hogy minden új jogszabály esetében külön hatástanulmányt készítenek, amely felméri, a szabályozás milyen befolyással lesz a kis- és közepes vállalkozásokra.

Herczog Edit kifejtette, a legfontosabb célkitűzés, hogy a szféra gyorsabban tudjon reagálni a technikai és piaci változásokra, és betöltse azt a szerepét, amely a lisszaboni célok megvalósításánál rá hárul, kivegye részét a munkahelyteremtésből és a munkanélküliség elleni harcból. A képviselők jelezték, hogy szívesen nyújtanak segítséget a biztosnak ötletekkel, illetve a megvalósításban egyaránt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik