A fuvarozók érdekképviseletei készek a megegyezésre, ezért a gázolaj jövedéki adójának csökkentése helyett a versenyképességüket javító más megoldásokról is tárgyalnak a kormányzattal, ha részletes javaslatot kapnak erre – közölték csütörtökön az MTI-vel.
A Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (FUVOSZ), a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége (KKVSZ), a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) közös közleménye szerint várják a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium javaslatát erre, hogy azt szakértőik tanulmányozhassák.
A szakmai érdekképviseletek május 6-án egyeztető tárgyalást folytattak Szanyi Tiborral és Dióssy Gáborral, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkáraival, valamint a Pénzügyminisztériumot képviselő Csobánczy Péter főcsoportfőnökkel. A találkozón a kormányzati képviselők határozott kérésére nem foglalkoztak az üzemanyagár jövedékiadó-tartalmával, más versenyképességet javító megoldások érdekében – mutat rá a közlemény.
„Csak Orbánt fel ne hozza, mert itt hányom el magam” – jót és rosszat is hallottunk a kormányfőről a borsodi csatatérkörzetben
Kistérségi Fidesz-dominancia és kazincbarcikai baloldali fellegvár – ez jellemezte mostanáig a borsodi 4-es választókerületet. Vajon átfordulhatnak-e az erőviszonyok? Riport.
