Az Eurostat, az EU statisztikai hivatalának szakértői Magyarországra jöttek az áfa-visszautalások államháztartási egyenlegben történő elszámolása kapcsán. A delegáció elfogadta az újszerű módszertant.
Mint ismert, a korábban érvényes szabály szerint a január végéig történő befizetéseket, valamint a február végéig kiutalt visszaigényelt áfát számolták el az előző év terhére az államháztartási egyenlegben. A Pénzügyminisztérium közlése szerint azonban a múlt évre vonatkozó visszakért áfával kapcsolatban a határidőt előbb március végére tolták ki, végül azonban a tárca időkorlátozás nélkül minden visszaigényelt áfát 2004-re számolt el az előzetes adatközlésben, így tehermentesítve az idei eredményszemléletű, uniós metodika alapján készülő egyenleget.
„Az emberölésnek nincs romantikája” – a magyar true crime-ról beszélgettünk a BŰNtények Podcast alkotójával
Szatmári Péter páratlan részletességgel mutatja be hazánk meghatározó bűneseteit, sőt még Magda Marinkó gyerekkori barátjával is alkalma nyílt interjút készíteni a kutatásai során. Most lapunknak mesélt róla, hogyan vélekedik a magyar true crime világról, és felidézte az eddigi legemlékezetesebb élményeit a bűntények világában.
