Üzleti tippek

Nyaral a dolgozó

Vállalati üdülők már alig léteznek, de az alkalmazottak nyaralásának támogatása egyre gyakrabban tűnik fel ismét a cégek béren kívüli juttatásai közt.

A munkapszichológiával foglalkozó szakemberek szerint ahhoz, hogy elkerülhessük a túlzott stressz okozta fizikai és lelki kiégést, legalább évente kétszer, két-két hétre meg kellene szakítanunk a munkát. Persze a szabadság csak akkor ér valamit, ha ilyenkor nem a más időszakokban félretolt ház körüli munkákba fogunk bele, hanem valóban pihenéssel töltjük a munka nélküli napokat. A cégek vezetőinek is érdeke, hogy alkalmazottaik ne túlhajszoltan, agyonfáradtan végezzék munkájukat, ne kerüljenek betegállományba a pihenés nélküli hajtástól – a rekreáció, a pihenés támogatása ráadásul a közösséghez tartozás érzését, az alkalmazott lojalitását is növeli.

Üdülési csekk

A vállalati nyaraló utódai


A saját tulajdonú céges üdülő fenntartása meglehetősen költséges vállalkozás, de ha a cég vállalja a természetbeni juttatást terhelő járulékok befizetését, ingatlanvásárlás nélkül is megteheti, hogy saját nyaralót biztosít munkatársai részére. Egyre gyakoribb például az a megoldás, hogy a vállalkozás kibérel egy apartmant a horvát, az olasz vagy a görög tengerparton, és a dolgozók kedvezményesen vagy ingyen tölthetnek el ott egy hetet. A cégvezetők ilyen irányú elképzeléseinek valóra váltásában szinte bármelyik, apartmanokat bérbeadó utazási iroda segítséget nyújthat. Ugyanígy belföldi apartmant, vendégházat vagy magánszálláshelyet is bérelhetnek a vállalatok alkalmazottaik üdültetésére. Mostanában az sem ritka, hogy egyes vállalkozások time-share jogot vesznek, azaz üdülőszövetkezetekben vásárolnak meg az alkalmazottak számától függően 3 vagy akár 18–20 hét üdülési jogot. Az is előfordul, hogy a cég egy utazási irodával köt szerződést, és az alkalmazottak az adott iroda által szervezett vagy értékesített utakból választhatnak a vállalat által meghatározott értékben.

Jó megoldás lehet, ha a vállalkozás béren kívüli juttatásként üdülési csekket ad az alkalmazottaknak. Ez a mindenkori minimálbér összegéig, tehát az idén 57 000 forintig mind a munkáltató, mind pedig a munkavállaló számára adó- és járulékmentes. A munkáltató aktív dolgozói és azok családtagjai, valamint nyugdíjas, gyesen, gyeden lévő munkavállalói részére is vásárolhat üdülési csekket.

A járulékmentességen kívül fontos érv lehet a csekk mellett, hogy ily módon az alkalmazott valóban pihenéssel, munkaereje megújításával, ne pedig mellékállásban folytatott munkával tölti a szabadnapokat. Az üdülési csekk ráadásul a hazai turizmus fejlesztésében is segít – mivel csak belföldön váltható be.

Szállásdíjak, a szálláshely által nyújtott egyéb szolgáltatások (például étkezés, gyógykezelés, sport, wellness-szolgáltatások) kifizetésére lehet felhasználni, ugyanúgy, mintha készpénzzel fizetnénk. Utazási irodák belföldi programjait is megvásárolhatjuk a segítségével, valamint a MÁV és a GYSEV, a Volánbusz Rt. és a Balatoni Hajózási Rt. járataira válthatunk menetjegyet.

Idei újdonság, hogy az üdülési csekk a kulturális tárca költségvetési támogatásával megvalósuló művészeti fesztiválok belépőjegyeinek vásárlására is jó, ha a fesztivál szervezője szerződést kötött a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvánnyal a csekkek elfogadására. Összesen több mint 2500 elfogadóhelyen lehet fizetni a csekkekkel, ezek között körülbelül 2200 szálláshely (szállodák, panziók, kempingek, kastély- és wellness-szállodák) és közel 300 utazási iroda található.

Az üdülési csekket csak az használhatja fel, akinek a neve az utalványon szerepel, de a tulajdonos a társaságában levők számláját is kifizetheti. Értékéből nem lehet készpénzben visszaadni, viszont a különböző címletű csekkeket nem feltétlenül kell egyszerre beváltani.

Szálláshelyek és árak

Falusi szálláshelyek:

Boldizsár Vendégház, Cserépfalu: 1700–2400 Ft/fő/éj
Flóra Apartman, Parádsasvár: 2500–4300 Ft/fő/éj
Bagoly Tanya, Homokmégy: 1500–2500 Ft/fő/éj
Jászkisér Horgásztanya, Jászkisér: 2500–4000 Ft/fő/éj
Fizetővendég-látók: általában 1500–4000 Ft, helytől és a szállás kategóriájától függően
Panziók:
Gyöngyvirág Panzió és Kemping, Kőszeg: 2400–4000 Ft/fő/éj
Wieden Panzió, Sopron: 3000–5000 Ft/fő/éj
Forrás Panzió, Harkány: 3000–3500 Ft/fő/éj
Wellness-szállodák:
Cívis Hotel Délibáb, Hajdúszoboszló (***): 4800–8200 Ft/fő/éj
Aqua-Lux Wellness Hotel, Cserkeszőlő (***): 8000–13 000 Ft/fő/éj
Radisson SAS Birdland Resort & Spa, Bükfürdő (*****): 27 800–35 400 Ft/fő/éj
Danubius Thermal Hotel, Sárvár (****): 13 100–16 800 Ft/fő/éj
Thermal Hotel Harkány, Harkány (***): 5800–8400 Ft/fő/éj
Kastélyszállók:
Gróf Apponyi Kastélyszálló, Hőgyész (****): 9000–22 000 Ft/fő/éj
Pallavicini Kastélyszálló, Pusztaradvány (***): 7500–16 000 Ft/fő/éj
Batthyányi Kastély Hotel, Zalacsány (***): 7000–14 500 Ft/fő/éj
Mihályi Kastélyszálló, Mihályi (**): 2750–4850 Ft/fő/éj

Nézzük, mit is jelent mindez a gyakorlatban! Aki üdülési csekket kapott, annak szinte nincs is más dolga, mint kitalálni, hogy melyik belföldi üdülési forma felel meg legjobban az elvárásainak.

Természetközelben

Akinek a nyár egyértelműen a Balatonnál eltöltött napokat-heteket jelenti, rengeteg szálláshely közül választhat a „magyar tenger” partján, a kempingektől a fizetővendég-látók szobáin át a panziókig, illetve a három- és négycsillagos szállodákig szinte bárhol beválthatja az utalványt. Hasonló a helyzet a Velencei-tó és az utóbbi években fellendült vízi paradicsom, a Tisza-tó mellett is.

Különösen családosoknak, gyermekkel nyaralóknak jó választás a falusi turizmus. Nem minden nagyvárosi gyerek utazhat el falun élő nagyszülőkhöz a szünidőre, viszont a falusi szálláshelyek vendégeként a kicsik családias környezetben ismerkedhetnek meg a ma is élő hagyományokkal, a falusi udvar háziállataival, kóstolhatják meg a házi készítésű szilvalekvárt vagy épp kecskesajtot, miközben a szülők a természet közelségét, a csendet, a hagyományőrző programokat élvezhetik. A lovaglást kedvelőknek is érdemes e szálláshelyek közül válogatniuk. A vadászok és horgászok vadászházakban és halban gazdag vizek melletti horgásztanyákon is megszállhatnak az utalvánnyal, és a közelben hódolhatnak szenvedélyüknek.

Testi-lelki kényelem

A Magyarországon viszonylagos épségben fennmaradt 3500 kastély közül mintegy félszáz működik kastélyszállóként. A vendégek ezekben egyszerre élvezhetik a történelmi korok hangulatát, a főúri kényelmet és a modern, testet-lelket pihentető szolgáltatásokat. Akinek üdülési csekk lapul a zsebében, az e hotelek jó részében is felhasználhatja, meglepheti párját – és önmagát – egy romantikus, főúri hétvégével vagy nyaralással.

Akik sportos vagy testi-lelki kényeztetéssel teli feltöltődésre vágynak, azoknak a wellness-szállodák választékát érdemes tanulmányozniuk. További könnyebbséget jelent, hogy a csekket elfogadó hotelekben nemcsak a szállás, hanem a különféle kezelések költségét is ki lehet egyenlíteni a munkaadótól kapott utalvánnyal. A megújulást elősegítő szinte valamennyi kényeztetésben részünk lehet ezeken a szálláshelyeken, a gyógyvizes medencétől és az élményfürdőtől kezdve a szaunán, a különféle masszázsokon, arc- és testkezeléseken keresztül egészen az olyan különlegességekig, mint a forró lávakövekkel végzett masszírozás vagy a hangterápia. Aki ezeket a hoteleket túlságosan drágának találja, annak érdemes nagy hagyományú fürdővárosaink valamelyikében (pl. Sárvár, Harkány, Hajdúszoboszló, Hévíz) panzióban vagy magánszálláshelyen megszállnia, s a fürdőben élvezni a gyógyvizek áldásait.

Az ország minden táján

Az aktív pihenést, például bicikli- vagy kenutúrát, nemzeti parkok, természetvédelmi területek vagy a kulturális és történelmi értékek felkeresését célzó utazást tervezők is felhasználhatják az üdülési csekket, hiszen az elfogadóhelyek listáján számos kemping, panzió és fizetővendég-látó hely szerepel. Az ország minden táján találni a csekket elfogadó szállásadót, így ha körültekintően állítjuk össze az útitervet, a cégtől kapott üdülési utalvány akár a teljes szállásköltséget, sőt a menetjegyek költségét is leveheti a vállunkról. Ha pedig az utazási irodák belföldi programjaira fizetünk be a üdülési csekkel, még a szervezéssel sem kell bíbelődnünk – elég, ha egyszerűen csak jól érezzük magunkat.

A tervezéshez minden segítséget megkapunk a www.udulesicsekk.hu internetes oldalon. Megtaláljuk a csekket elfogadó szálláshelyek, szolgáltatók, utazási irodák listáját, és tájegység, illetve kategória szerint is kereshetünk az adatbázisban.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.