Üzleti tippek

Merülés a világ legnagyobb “akváriumában”

A Nagy-korallzátonyon merülni, még ha csak négyórás, egyszerű uszonyos-búvárszemüveges alapcsomag keretében is, összehasonlíthatatlanul bizsergetőbb, mint nyolcévesen egyszerre megkapni a teljes Búvár-zsebkönyv sorozatot.

Az ausztrál trópusi észak, Queensland-tartományának egyik utolsó, még betonutas városa, Cairns. A Sydneytől mintegy 2000 kilométerre fekvő, a helyi fapadossal három óra alatt elérhető város népszerűségét az elmúlt húsz év alatt hihetetlen méretűvé növekedett korall-turizmusnak köszönheti. Az ősi Freshwater állomás nevet viselő kis bányászfalu, amelyet az Ausztráliában is tomboló aranyláz hívott életre, mára láthatólag komoly turistabázissá cseperedett.


Merülés a világ legnagyobb “akváriumában” 1

Siófok Ausztráliában


A helyi klímával való, a vártnál is döbbenetesebb első találkozás után – 34 fok és zuhanyzó illat – azonnal körvonalazódnak a globális turizmust kiszolgáló mesterséges kisváros jellegzetességei. Széles utcák, szuvenír-shopok tömege, didzseridu diszkontok, és a helyi szórakoztatóipart fenntartó fiatalok mélyre eresztett karosszériájú kisteherautóinak földje ez. Hangulata ismerős, bizony az Aranypart fővárosa, Siófok dereng fel előttem. A boltok ekkor – november elején – már tükrözik a nyár forró hangulatát, amit a fel-feltűnő karácsonyfák tesznek teljességel felfoghatatlanná.

A városban kapható olcsóbb szállások fejenként napi ötezer forintért kínálnak klímás és olyan háztartási gépekkel ellátott apartmant, amiben ipari teljesítményű ruhaszárító és kétszáz literes hűtőszekrény van. A hotelek, motelek többsége ráadásul elérhető interneten, érdemes tehát utazás előtt alaposan körülnézni.

Cairns alapvetően a Korall-zátony turizmust hivatott kiszolgálni, de mivel az őserdő is közel van – a város szélén – több napra lehet programokkal kalkulálni. Krokodilsimogatótól kezdve a kenguruetetésen át, a kígyónézésig, valamint egy kazuár nevű óriásmadár felkutatásáig – egy Vas megyényi területen kellene felfedezni az itt élő utolsó két példányt – sok mindenből válogathatunk. Különös színnel gazdagítja a látottakat, hogy az állatok többségét a város jó néhány éttermében viszontláthatjuk az étlapon, például emuvirsli, tevefasírt, kengurufarok-leves vagy nyársra húzott krokodilfalatok formájában.


A Nagy-korallzátony


Merülés a világ legnagyobb “akváriumában” 2

A “képződményről” először, mint majd mindenről a környéken, Cook kapitány adott hírt hajónaplójában, amikor 1769 környékén próbált volna elhajózni mellette.  Őt persze nem a tenger alatti világ szépsége érdekelte, hanem a szirtek, amelyek hajóját fenyegették. Cairnstől feljebb, Cape Tribulationnál aztán meg is akadt a legendás hajós, ezt a helyet az akkoriban dúló elnevezési láz miatt gyorsan el is keresztelték a defektes hajóról. Gyönyörű szakasz, az őserdő egész az óceán partjáig nyúlik.

A zátony a világ egyetlen olyan “élőlénye”, amely a Holdról is látszik, kiterjedése megközelíti a 2000 kilométert. A kellemes klímának köszönhetően, miszerint tiszta és meleg a víz, ide építkezett a világ korallállományának túlnyomó része. Állítólag szeptember környékén a legjobb jönni, nincs még fullasztó hőség és rengeteg csapadék, mint nyáron, és ilyenkor a legjobb a látótávolság is a víz alatt. Még bálnák is járnak ilyenkor errefelé. Bár nekünk “csak” novemberben sikerült ide eljutnunk, azért Cairnsből minden reggel, láthatóan több ezer lelkes, könnyebb és nehezebb búvár indul óriási háromszintes katamaránokon felfedezni ezt a hal-metropoliszt.

A hajóra érkezők összetétele egyébként körülbelül 99 százalékban japán turista. A személyzet láthatóan alkalmazkodott a többséghez, a  búvárfelszerelés használatáról szóló – Térdig a tengerben című tévéklip lelkes főszereplőjét is Ázsiából szerződtették.

A hajó a körülbelül 100 kilométeres utat a zátonyig 55 perc alatt teszi meg és a sebesség bizony áldozatokat követel. A hajó eleje ugyanis a porcelánsima vízen 6 métert emelkedik, majd zuhan vissza a vízbe. Az érzés szárazföldi gyomornak szó szerint lélegzetállító. A sebtiben bevett Daedalon ekkor bizony már csak arra jó, hogy a nap hátralévő részét könnyű bódulatban töltsük el. A mosolygós turistából ugyanis hófehér, merev végtagú, fújtató áldozattá váltunk, akit elnéző arccal támogattak a stewardessek a légkondicionáló fagyos levegőt fúvó nyílásai alá, az út hátralévő félórájára.

A megérkezés az óceán közepén felállított úszó szigetre kisebb megváltás. Ebédidő persze rögtön érkezés után, szóval esetünkben marad az eredeti program, ki-ki felöltheti a maga jelmezét, és irány a türkizkék óceán.


Merülés a világ legnagyobb “akváriumában” 3


Az első merülés

Jobb, ha elsőre nem az emberre egyébként ártalmatlan szirti cápát vesszük észre. „No worries!”, ahogy ők mondják, forduljunk inkább a szépszámú egyéb szereplő irányába. Például a körülbelül kétméteres és ránézésre 200 kilós fűrészes sügér felé. A pillanatig tartó helyzetértékelés után aztán érzékeljük, legalább annyi ember úszkál a közelben, mint amennyi hal; megnyugodhatunk, nem azért fizettünk 200 – a szörfösök miatt egyébként vízhatlan anyagból készült – ausztrál dollárt, hogy degeszre tömjék velünk a halakat.

A Némó nyomában óta a narancs-fekete-fehér tarka pizsamás bohóchal a sláger, víz alatt és felett egyaránt, az ajándékboltok sztárja többnyire a virágállatok között fickándozik. Van aztán a papagájhal, amely négy előrenyúló “fogával” csipkedi az apró korallpolipokat, ez a víz alatt is jól hallható ropogtatást jelent.

A korallok néhol szinte csak 10-20 centiméter helyet hagynak a víznek, itt a legszebbek és a legsűrűbbek; a legtöbb fény itt jut el hozzájuk. Az igazi szerencséseknek megadatik a tengeri teknős látványa is, ám meglepően gyorsan jön és megy, már tovább is állt, mire te odaevickélnél.

Egyszóval belemászni a világ legnagyobb akváriumába, még ha csak egy négy órás alapcsomag keretében is – ami egy egyszerű uszonyos-búvárszemüveges merülést jelent – összehasonlíthatatlanul kellemesebb, mint nyolc évesen akár egyszerre megkapni a teljes Búvár-zsebkönyv sorozatot.



Merülés a világ legnagyobb “akváriumában” 4

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik