Üzleti tippek

Az előrejelzettnél kisebb lesz a gázáremelés

A közelmúlt prognózisaival ellentétben mindössze 11 százalék körüli lesz a nagyfogyasztókat érintő jövő évi gázáremelés. A lakosság 4-5 százalékos drágulásra számíthat.

A közelmúltban 18-20 százalékos közelgő gázáremelést emlegető szakértőktől eltérően a Népszabadság információja szerint januárban 11 százalék körüli gázáremelés vár a nem lakossági fogyasztókra. A lakosság ennél jóval alacsonyabb – fogyasztástól függően 4,5-8 százalékos – drágulásra számíthat.

A lakosságot, illetve a távhőszolgáltatást érintő kisebb mértékű emelés a 2003-tól bevezetett kompenzációs rendszer révén érhető el. A lap szerint az 1500 köbméter alatti éves fogyasztási kategóriában öt százalék alatti lesz a drágulás. Az 1500-3000 köbméter közötti sávban 6,5 százalék körüli emelés várható, és a legmagasabb kategóriában lesz csak nyolc százalék körüli.

A támogatások fedezetét a Mol által befizetett többlet-bányajáradék adja, amely révén 40 százalékkal nő a támogatás összege. Szakértők úgy vélik, át kell gondolni a mai elvet, amely szerint mindenki állampolgári jogon kap támogatást, mert így a legjobb módúak is részesülnek azokból a kedvezményekből, amelyeket a szegényebbek kapnak.

A Népszabadság hozzáteszi, hogy a gázáremelés nyilvánvalóan növelni fogja az áram árát is, hiszen az erőművek jelentős része gáztüzelésű.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik