Az uniós csatlakozás után az eddigiekhez képest jóval szigorúbban fel lehet lehet majd lépni az utánzás, hamisítás, védjegybitorlás ellen – vélik a szakemberek. A magyar piacon fellelhető hamis áruk 30 százalékát Magyarországon gyártják, míg 70 százalékát importálják. Egyre jellemzőbb, hogy a hamisítványok jobb minőségűek, s áruk olykor meg is haladja az eredetiét.
Magyarország európai uniós csatlakozását követően az utánzás, hamisítás, védjegybitorlás ellen szigorúbban lehet majd fellépni, és gyorsul az eljárási rend – vélekedett Gláser Tamás, a Magyar Védjegy Egyesület főtitkára az egyesület által Budapesten rendezett szakmai konferencián. Elmondta: mindezt segíti, hogy január 1-jén életbe lépett az új védjegytörvény, és további jogszabályok kidolgozása van folyamatban.
„Az emberölésnek nincs romantikája” – a magyar true crime-ról beszélgettünk a BŰNtények Podcast alkotójával
Szatmári Péter páratlan részletességgel mutatja be hazánk meghatározó bűneseteit, sőt még Magda Marinkó gyerekkori barátjával is alkalma nyílt interjút készíteni a kutatásai során. Most lapunknak mesélt róla, hogyan vélekedik a magyar true crime világról, és felidézte az eddigi legemlékezetesebb élményeit a bűntények világában.
