Szerdán 15:30-kor 265,70/90 forinton jegyezték az eurót, lényegében azonos árfolyamon a a kedden késő délutáni 265,80/266,30 forintos kurzussal.
A forint 5,86 százalékos helyzete a sáv erős oldalán alig különbözött a kedd késő délutáni 5,85 százalékos pozíciójától. A kereskedők a reggeli kisebb izgalmat leszámítva átlagos forgalmú, nyugodt kereskedésről számoltak be a piacon. Reggel Draskovics Tibor Reutersben interpretált nyilatkozatára – mely szerint a jegybank által kívánatosnak tartott 250-260 forintos euró árfolyamcél nem volt reális – az euró jegyzése 268,20 forintig erősödött.
A kijelölt pénzügyminiszter a Magyar Televízió Napkelte című műsorában kérdésre válaszolva valójában azt mondta: kívánatos árfolyamsáv meghatározásának korábban volt ugyan indoka, az élet azonban ezt nem igazolta. Hozzátette: a továbbiakban nem adnak meg árfolyamcélt.
A vártnál kedvezőbb novemberi fizetési mérleg adatok hamarosan megnyugtatták a piacot, s a forint ettől kezdve szinte folyamatosan erősödött. Az eurót a nap folyamán 265,00-268,20 forint között jegyezték, ezzel a forint 5,01 és 6,15 százalék között mozgott a sáv erős oldalán.
A dollárral délután 209,80/210,20 kereskedtek, gyakorlatilag alig változó árfolyamon a kedd délutáni 209,90/210,35 forintos kurzushoz viszonyítva.
„Az emberölésnek nincs romantikája” – a magyar true crime-ról beszélgettünk a BŰNtények Podcast alkotójával
Szatmári Péter páratlan részletességgel mutatja be hazánk meghatározó bűneseteit, sőt még Magda Marinkó gyerekkori barátjával is alkalma nyílt interjút készíteni a kutatásai során. Most lapunknak mesélt róla, hogyan vélekedik a magyar true crime világról, és felidézte az eddigi legemlékezetesebb élményeit a bűntények világában.
