A szakemberek szerint hasonló nagyságú földrengés évente néhányszor előfordul Magyarországon.
A Richter-skála szerinti 3,7-es erősségű földrengést érzékeltek Nagykanizsa térségében kedden reggel 8 óra 6 perckor – közölte a Magyar Tudományos Akadémia Szeizmológiai Intézetének munkatársa az MTI-vel.
„A földmozgás epicentruma Nagykanizsától néhány kilométerre délre volt, a rengéseket a Délnyugat-Dunántúl viszonylag kis övezetében, Zalaegerszeg magasságáig észleleték” – mondta el telefonon Tóth László szeizmológus.
Nagykanizsai észlelések szerint a mintegy 15-20 másodpercig tartó rengés hatására csillárok lengtek ki, háztartási eszközök zördültek meg, és egy-két helyen vékony vakolatrepedések is keletkeztek. Kampel Oszkár, a katasztrófavédelem megyei parancsnoka az MTI érdeklődésére elmondta, hogy károkról nem kaptak bejelentést.
„Az emberölésnek nincs romantikája” – a magyar true crime-ról beszélgettünk a BŰNtények Podcast alkotójával
Szatmári Péter páratlan részletességgel mutatja be hazánk meghatározó bűneseteit, sőt még Magda Marinkó gyerekkori barátjával is alkalma nyílt interjút készíteni a kutatásai során. Most lapunknak mesélt róla, hogyan vélekedik a magyar true crime világról, és felidézte az eddigi legemlékezetesebb élményeit a bűntények világában.
