A Széchenyi Turizmusfejlesztési Program keretében a gazdasági miniszter tíz kastély és vár támogatásáról döntött, 300 millió forint értékben. A várak, kastélyok turisztikai hasznosítására kiírt pályázatok eredményeit tegnap sajtótájkoztatón ismertették. A megvalósuló fejlesztések összértéke közel 600 millió forint, segítségével több mint 50 új munkahely létesül. A pályázaton elnyerhető támogatás mértéke a fejlesztés összköltségének legfeljebb 50%-a, maximum 50 millió forint. Budapestről két intézmény nyert a pályázaton: a Kincstári Vagyonkezelő Igazgatóságot a füzéri, a Műemlékek Állami Gondnokságát az edelényi Coburg kastély turisztikai hasznosításáért 25, illetve 10 millió forintos támogatást kap.
150 milliós Rolls-Royce-t azonosítottunk Matolcsy Ádám barátjánál, ám azt állítja, tévedésből jegyezték be a luxusautó adatait
Azt nem tudták tisztázni, hogy a luxusautó kié, és hogyan került be egy hivatalos adatbázisba. A közjegyzői kamara elnöke szerint többek együttes hibája kellene a történtekhez, ami kevéssé életszerű.
