Oroszország és Kelet-Közép-Európa számít a legvonzóbb célpontnak az élelmiszer- és általános kiskereskedelmi cégek számára – derül ki az AT Kearney tanácsadó cég most közölt felméréséből. Magyarország a jó megtérülés miatt az élmezőnyben van, Kína kissé visszaesett.
A tanulmány 30 feltörekvő ország kiskereskedelmi piacát rangsorolja gazdasági és politikai kockázat, a piac telítettsége és a kiskeresedelme növekedésének a GDP novekedéséhez viszonyított aránya alapján.
Az idei nyertes a tavalyi negyedik helyezett Oroszország lett. Az igen kedvező megítélés oka: a becsült inflációs ráta 16 százalékra csökkent az öt évvel ezelőtti 84 százalékhoz képest, miközben az állam GDP-je évente 4-5 százalékkal nő.
Miskolcon tartja idei első „háborúellenes gyűlését” a Fidesz
A Digitális Polgári Körök újabb showját a DVTK Arénában tartják. Orbán Viktor miniszterelnök ismét beszédet tart, aki Mohácson már azt is elismerte, az ellenfél – a Magyar Péter vezette Tisza Párt – erősebb náluk.
