Enyhén mérséklődtek a termelői árak júniusban az eurozónában az energiaárak növekedése ellenére is – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának adataiból.
Májusról júniusra a termelői árak 0,1 százalékkal csökkentek, éves összevetésben pedig az áremelkedés 1,4 százalékos volt, ugyanannyi mint májusban. A májusi termelői árak emelkedését az eredetileg közölt 1,3 százalékról 1,4 százalékra módosította a hivatal.
Az adatok megegyeznek az előrejelzők jóslatával, prognózisaikban az szerepelt, hogy az energiaféleségek áremelkedése megakadályozza a nagyobb mértékű áresést. Az energiaféleségek termelői ára júniusban májushoz képest 0,4 százalékkal, az előző évi szinthez képest 3,1 százalékkal emelkedett.
Az eurozóna legtöbb országában mérséklődtek a termelői árak, csak Hollandiában és Luxembourgban emelkedtek, Franciaországban változatlan szinten maradtak.
Hajós András: Akkor sem fogok a Fideszre szavazni soha életemben, ha mindenben egyetértek velük
Úgy fogalmaz, Magyar Péterre is nehezére fog esni szavazni, de szurkol a Tiszta Párt elnökének.
