Alig több mint 8100 magánszemélyt talált eddig az adóhivatal az önadózók között, akiknek átlagosan 2700 forint adójóváírás jár – válaszolta lapunk kérdésére Varga Árpád, az APEH elnökhelyettese. Egyes vélemények szerint viszont százezrek jártak rosszul az alkalmazotti kedvezményre vonatkozó, tavaly szeptemberben megváltozott szabályok helytelen értelmezése miatt.
Három hónapra volt szüksége az adóhivatalnak, hogy az önadózók közül beválogassa azokat, akiknek több adójóváírás jár, mint amennyit bevallásukban érvényesítettek. Az eredmény megdöbbentő: 2 millió 300 ezer bevallás átfuttatása után csupán 8100 adózónál mutatott ki, összesen 21,7 millió forint többletbefizetést a program. Eddig 211 kérelem érkezett olyan adózóktól, akiknek a bevallását a munkáltatójuk töltötte ki. Közülük azonban csak 14-nek jár vissza adó. Utóbbiaknak külön kérelmezniük kell az adóhivatalnál, hogy állapítsa meg és utalja ki részükre a visszajáró összeget. A szeptemberi adómódosítás visszásságaira figyelmeztető Angyal József, a Vénusz Szoftver Kft. ügyvezetője ezzel szemben legalább 700 ezer érintettről beszélt, akik egyenként 10 ezer forinttal károsodtak. Az okleveles matematikus úgy véli, nem a törvénnyel, hanem az adóhivatali értelmezéssel van gond.
Dobrev Klára: Ki az a bolond, aki hárompárti parlamentet akar ilyen helyzetben?
„Tele gatyával nem lehet rendszert váltani” – nyilatkozta Dobrev Klára a választási kampány hajrájában lapunknak. A DK elnöke szerint pártja parlamentbe jutása a Fidesz-Mi Hazánk koalíció megelőzéséhez fontos. Arról is kérdeztük: könnyebb lett-e a párt helyzete Gyurcsány Ferenc visszavonulása után?
