A nemrég bevezetett négynapos matrica sem tud érdemben változtatni az autópálya-díjasítás negatív hatásain – állítja az a belső szakértői anyag, amely a környezetvédelmi tárcánál készült a miniszter számára, és amely a Levegő Munkacsoport, majd a Népszabadság birtokába került.
A jelentés az egész díjfizető rendszer ésszerűségét megkérdőjelezi, mondván: a sztrádadíjakból képződő bevételek még arra sem elegendők, hogy az elkerülő utak iránti jogos igényeket – amelyek az autópályák díjasítása miatt merültek fel – ki lehessen elégíteni. A Levegő Munkacsoport birtokába került dokumentum szerint a befolyó pénzt kizárólag a sztrádák fenntartására fordítják, ugyanakkor az ingyenes utakon az átterelődött teherforgalom gyors elhasználódást okoz, és a karbantartásra szintén nem jut a díjakból.
Összességében a díjszedés sokkal nagyobb környezeti és gazdasági károkkal jár, mint a bevételekkel járó előnyök – állapítja meg a dokumentum, amelynek készítői a sztrádadíjak eltörlését, és a nehéz tehergépjárművekre kivetett, minden útvonalon érvényes úthasználati díj bevezetését javasolják. Információink szerint a dokumentum nem tekinthető a környezetvédelmi tárca hivatalos álláspontjának. Ugyanakkor a szakértői anyagot nyílván figyelembe veszik a minisztériumi vélemény kialakításánál.
Önálló minisztérium, szuperkórházak, az OMSZ új pályára állítása - így gyógyítaná meg a Tisza a beteg magyar egészségügyet
Kiderült, hogyan képzeli a Tisza Párt a szakemberhiány enyhítését, az alapellátás, a kórházak és a mentőszolgálat reformját és a várólisták csökkentését. Magyar Péterék mindenki számára elérhető, ingyenes és magas színvonalú egészségügyet ígérnek, és azt is, hogy minden vidéki kórházat megtartanak.
