Saját képességeiket jellemzően túlértékelik, az uniós csatlakozással járó kihívásokat pedig alulbecsülik a hazai vállalatvezetők, legalábbis uniós társaik vélekedéséhez mérten. Ez különösen azért veszélyes, mert számos területen komoly lemaradások mutatkoznak a magyarországi cégeknél – hívja fel a figyelmet a Roland Berger stratégiai tanácsadó cég felmérése.
A kelet-közép-európai országok vállalatvezetői jellemzően túlértékelik saját képességeiket az uniós átlaghoz képest. A magyarországi cégvezetők ennél valamivel szerényebbek, ám még így is többre tartják tudásukat nyugati kollégáiknál. A gondolkodásmód veszélye, hogy megnehezíti az uniós csatlakozás kapcsán egyre szükségesebbé váló felzárkózási, korszerűsítési lépéseket – derül ki a Roland Berger stratégiai tanácsadó cég felméréséből, amely hetven, régióbeli vállalatvezetővel készített mélyinterjú megállapításain és 25 nyugat-európai cégvezetőkkel kapcsolatban álló tanácsadó véleményén alapszik.
Másfél pont különbség
A tanulmány a vezetők professzionalizmusát, dinamizmusát, határozottságát és ügyfélorientáltságát vizsgálta úgy, hogy a megkérdezettek egy tízes skálán egyre növekvő értékkel jelölhették saját kvalitásukat. Ezek nyomán megállapítható volt, hogy mind a négy paraméter tekintetében a régió markánsan az uniós színvonal fölé becsüli magát. A válaszokra adott átlag ugyanis 7,5 volt, míg a nyugati országokban 5,9-es értéket mutattak ki. A magyarországi cégvezetők (beleértve a honi vállalatok élén álló, Nyugat-Európából érkező menedzsereket is) e két érték között, 6,7 ponttal végeztek. A legmarkánsabb különbség a professzionalizmus tekintetében mutatkozott: itt a kelet-közép-európai csúcsvezetők 8,1 pontra tartották saját képességeiket, míg nyugati kollégáik önértékelése csak 6,3 pontnak felelt meg. Magyarországon itt is középértéket, 7,6 pontot mértek.
Gyorsabb döntéshozás
A magyar mellett elsősorban lengyel és cseh tapasztalatokon alapuló régiós felmérés rávilágított, hogy az innen érkező cégvezetők magukat vállalkozóbbnak, gyorsabb döntéshozásra képes, improvizatívabb és ugyanakkor rugalmasabb, illetve jobban alkalmazkodó típusú szakembereknek tartják. Saját bevallásuk szerint ugyanakkor nyugati kollégáiknál (vagyis riválisaiknál) kevesebb piaci ismerettel rendelkeznek, így kevésbé tartják magukat piacorientáltnak. Hibájuknak tartják, hogy döntéseiket a helyi viszonyok miatt sokkal jobban áthatja a politika és sokkal kevésbé ügyelnek a részvényesi érdekekre. Ezekből levezethető, hogy magukat kevésbé ügyfélorientáltnak tartják, és figyelmük a más külső elvárásoknak való megfelelésre összpontosul. A politikai kapcsolattartás és a döntéshozatali struktúrákhoz való igazodás mellett ez kimutatható a hierarchikusabb gondolkodásmódban is, ami a csapatmunkában való alacsonyabb részvételi hajlandóság által egyes esetekben a hatékonyság romlását is eredményezi.
Korrupció
Ezt az értékítéletet a Roland Berger mélyinterjúi alapján többé-kevésbé a nyugat-európai szakemberek is visszaigazolják. Elismerik kelet-közép-európai társaik pragmatikusságban, vállalkozó szellemben, döntéshozatali szabadságban és gyors reakciókban rejlő erényeit, ugyanakkor visszaigazolják a kevésbé piaccentrikus gondolkodásmód hiányait. Tipikus példaként említették, hogy a politikai összefonódások és függőségek miatt számos döntés nem felel meg a gazdasági racionalitásnak. Erre kínál példát a recessziót mutató iparágakban működő nagyvállalatoknál a vonakodás az elbocsátásoktól. Ezen túlmenően azonban a nyugat-európai piacgazdaságban már több évtizedes tapasztalatot szerzett menedzserek úgy látják, hogy régiónkbeli partnereik náluk kevésbé keresik a formális megoldásokat, gesztusokat és kapcsolatokat, és jóval szervezetlenebbül lépnek fel. Tapasztalataik szerint kevésbé összpontosítanak a stratégiai ügyekre, kevésbé ügyelnek a nemzetközi kapcsolatrendszerre és döntések extraterritoriális kihatásaira. A megkérdezettek zárógondolatként jellemző különbségként említették a korrupciót is.
Gyenge szakszervezetek
A tanulmány két további veszélyforrásra hívja fel a figyelmet: egyfelől hangsúlyozza a hazai cégvezetők panaszát, hogy igen nehéz megfelelő kvalitású munkatársat találni – ami szakértők számára ismételten a túlzott önbecsülés kritikáját teszi bizonyíthatóvá -, másfelől pedig a szakszervezetek, azaz a munkavállalói érdekképviseletek viszonylag alacsony súlyát említi a felmérés. Magyarországon a szakszervezeti tagok száma arányában megegyezik a nyugat-európai országokban mérttel, e tömörülések konstruktivitása és befolyása a döntésekre azonban a tanulmány szerint csak alig több mint feleakkora, mint az unió területén működő társaiknál.
