A magyarországi cégek rosszabbnak látják saját üzleti helyzetüket, mint 1998 nyara, az orosz válság ideje óta bármikor. Ezt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) felmérése állapította meg. Az index csak a külföldi tulajdonban lévő társaságok körében mutat fellendülést, a magyar tulajdonúak kilátásai tovbb romlottak. Az MKIK konjunktúramutatója az utóbbi hat évben nem látott mélypontra esett. A vállalati bizalmi index mindössze 6,4 százalékpont volt, 2,4 ponttal kevesebb, mint fél évvel és csaknem tízzel alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Egyre több, elsősorban az iparban érdekelt vagy a 250 személynél többet foglalkoztató vállalkozás tervez elbocsátást. A vállalatok harmada idén nem emel árain, többségük a termelői árszint csökkenésére számít.
Szakjogász: Nem igaz, hogy a javítóintézet a börtön egy formája
A kormány a nemzetközi gyermekjogi normákat és a hazai joghagyományt is megsérti azzal, hogy a javítóintézeteket összemossa a börtönökkel, holott a javítókban nem bűnözők, hanem traumatizált gyerekek élnek – mondta lapunknak Katonáné Pehr Erika, a Gyermekjogi Civil Koalíció vezetőségi tagja.
