Internetes portált indít Ezüstkor névvel az idősek és az időskori ellátással foglalkozó szakemberek számára az Egészségügyi Szociális és Családügyi Minisztérium. A honlapon érdekvédelmi szervezetek tevékenységével kapcsolatos információkat, szolgáltatásokat és hasznos híreket találhatnak a látogatók.
Ezüstkor névvel május végén megkezdte működését a 60 év felettiek, hozzátartózóik és az idősellátással foglalkozó szakemberek érdeklődésére számító idősügyi portál. A www.ezustkor.hu címen elérhető portált Hegyesiné Orsós Éva, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára, az Idősügyi Tanács titkára mutatta be.
A sajtótájékoztatón elhangzott, a honlapot egy előzetes felmérés eredményei alapján alakították ki. Az idősek – bár egyelőre még nagyon alacsony százalékban – egyre inkább érdeklődnek az internet mint információforrás iránt. Szinte kivétel nélkül hallottak már a világhálóról, és szeretnék megismerni, használni.
Másik fontos eredménye volt az előzetes interjúknak, hogy a hatvan év felettiek elsődeleges szórakozása a televízió, vagyis az internetet is hasonlóan szeretnék használni: filemket, mozgóképes anyagokat látnának szívesen.
A honlap ezért az időseket érdeklő témákban – szórakoztató filmek, riportok, valamint az idősellátás témakörében dolgozók számára módszertani anyagok – mozgóképes anyagokat tesz elérhetővé.
A nagyszülők számára kiemelten fontos, hogy a legfiatalabb generációval, unokáikkal kapcsolatot tudjanak tartani, ezért 15 webkamerát juttatott el idősotthonokba a minisztérium.
Szakjogász: Nem igaz, hogy a javítóintézet a börtön egy formája
A kormány a nemzetközi gyermekjogi normákat és a hazai joghagyományt is megsérti azzal, hogy a javítóintézeteket összemossa a börtönökkel, holott a javítókban nem bűnözők, hanem traumatizált gyerekek élnek – mondta lapunknak Katonáné Pehr Erika, a Gyermekjogi Civil Koalíció vezetőségi tagja.
